Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1960-1961

1960. október 7. (16-48.) - 1. Az oktatási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos irányelvek (17-48.)

f - 17 ­A termelési gyakorlatokkal kapcsolatosan megjegyzi, hogy nekünk tulajdonképpen kétféle reformjavaslatot kellene kidol­goznunk, egyet a végleges, egyet pedig az átmeneti állapotnak megfelelően. Má3 lesz ugyanis pl. a termelési gyakorlatoknál a helyzet, ha már olyan hallgatókat oktatunk, akik szakközépis­kolából, vagy egy évi fizikai munka után kerültek egyetemre, mint most, amikor még olyan hallgatóink vonnak, akik pl. fizi-r kai munkát sohasem végeztek. Azzal is számolni kell, hogy az elmúlt időszakokban a közép­iskolák nem megfelelően képzett hallgatókat bocsátottak rendel­kezésünkre és ezért az egyetemi oktatás sok nehézséggel jár. Sajnos azonban a továbbiakban sem számíthatunk teljesen ideális állapotra, mert egészen igényeinknek megfelelő, középiskolából kikerült hallgatókat ezután sem kaphatunk. A hallgatóknak ugyan­is csak egy része készül a mi egyetemünkre, sokan az iparban, vagy másutt helyezkednek el, eminek megfelelően előképzettségük továbbra is meglehetősen heterogén lesz. Kifelé menő hallgatóink profilját nem kevésbé tanulmányoznunk kell. Kégegyszer megismétli javaslatét az Egyetem Vezetősége és a Művelődésügyi Minisztérium felé, hogy már most, a kezdetnél, vonják be a reformtárgyalásokba a szaktárcák képviselőit. Szépe Feren c egyetemi docens, mb. tanszékvezetői Rámutat arra, hogy kb. 1975-re várható a reform hatásának kibontakozása, minthogy a reform szerint képzett mérnökök kö­zül az elsők 197o-ben hagyják el az egyetem Mait. Kb. öt esz­tendőre van szükség ahhoz, hogy működésűk éreztesse hatását a népgazdaságban. Ha visszatekintünk az elmúlt 15 évre, a világ­háború végén fennállott technikai és technológiai helyzetre, azt látjuk, hogy az elkövetkező 15 év alatt legalább olyan mér­tékű fejlődésnek kell bekövetkeznie, mint ez alatt az időszak alatt. Aggódással tekint afelé a törekvés felé, hogy a tananya­got felül kell vizsgálni és az átfedéseket kiküszöbölni, mert az a látszat, hogy az irányelv a tananyag csökkentése. A hallga­tók tiz hónapos termelési gyakorlata következtében a tanulmányi

Next

/
Thumbnails
Contents