Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1960-1961

1960. október 7. (16-48.) - 1. Az oktatási rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos irányelvek (17-48.)

- 15 ­vonatkozásában 1a igen erőteljessé kell tenni az.Építésügyi Minisztérium, a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium, az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság, valamint az illami Földmérési és Tér­képészeti Hivatal bevonását munkánkba. lersze jő lett volna e­zeket a kapcsolatokat mér régebben kimélyíteni. A tiz hónapos szakmai gyakorlattal kapcsolatosan az a véle­ménye, hogy azt nem kellene egyfolytában lefolytatni, lehetne esetleg egy félesztendőt egyfolytában, továbbá kőt kisebb idő­szakot erre a célra fordítani. A termelési gyakorlatokat nem kellene kizárólag fizikai munkával tölteni, azok elméleti fel­készültsége azonban igen fontos és ennek érdekében is minél szorosabb kapcsolatot kell tartani a szaktárcákkal, illetőleg a munkahelyekkel. Termelési gyakorlat előtt már tisztában kell lenniük a hallgatóknak az építőipar alapjaival, különösen a kiviteli kérdésekkel, geodéziai ismeretekkel kell rendelkezniük, továbbá a balesetelháritás technikájával, valamint technológiá­jával és ez utóbbibői már vizsgájukat is meg kell szerezni. Mint­hogy az építőiparnak különleges helyzete van /telepitett ipar/ már előzőleg meg kell ismerkedniök leendő munkahelyükkel és an­nak környékével, nehogy akkor kelljen^ ezzel időt tölteniök, a­raikor a munkáskollektiva teljes értékű tagjaként kell már mű­ködniük. Enélkül a szakmái gyakorlat nem fogja azt a hatást el­érni , anit várunk tőle. * Felhívja a Tanács és az Egyetem V ezetőségének figyelmét, hogy a reform tárgyalásoknak és az irányelvek végrehajtásának nem szabad egyes tanszékek, tanszéki csoportok, vagy fakultások szemszögéből nézve történniük, mindig teljes egyetemi szemszög­ből kell azokat tekinteni és az egyes karok egymáshoz való vi­szonyát, kapcsolatét is figyelembe kell venni. Ez nagyon fontos, mert a reformnak az a célja, hogy a népgazdaság érdekeit szol­gálja és elégítse ki, amihez hozzátartozik, hogy az egyetemek, a karok profiljukban megfeleljenek a népgazdaság igényeinek /nemcsak a mi egyetemünkön, hanem valamennyi műszaki egyetem vonatkozásában/. Abból a szempontból kell megnézni az iskolák és egyetemek profilját, hogy mi nem az iskolákat, hanem az ok­tatást kívánjuk reformálni.

Next

/
Thumbnails
Contents