Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Tóth Szilárd: Sorozások és felmentések Kecskeméten, az I. világháborúban - Az 1918. év történései
Tóth Szilárd A z év folyamán Kecskeméten is folyamatosak voltak a behívásokkal kapcsolatos visszaélések, feljelentések és öngyilkosságok, illetve a hazatérő foglyokkal kapcsolatban felmerülő problémák. A budapesti honvéd hadosztály bíróság egy szökés bűntettével vádolt 30. honvédez- redbeli katonát golyó általi halálra ítélt. Az ítéletet Kecskeméten kellett végrehajtani a 30. honvédezred legénysége jelenlétében a Rudolf laktanyában.332 Áprilisban egy káplár akart megnősülni az anyakönyvi hivatalban. Állítása szerint hat hétre szabadságolták, ennek igazolásául hamis igazolványt mutatott be. Kiderült, hogy régóta keresett katona- szökevény, akit betöréssel is vádoltak. „Letartóztatták, házasságát a szuronyok között kötötte meg, majd az ifjú férjet elvezették” — tudósított a különös eseményről a helyi sajtó.333 Májusban lelőttek egy szökött szakaszvezetőt, aki többszöri felszólításra sem adta meg magát.334 Szél András felmentett népfelkelő bérelte Szél Jánosnak - a Dudog Jánosnénak a várostól bérelt földjével határos - birtokát. Dudog Jánosné férje bevonulása miatt a gazdaságot egyedül vezette, hogy a haszonbért valahogy fizetni tudja. Álláspontja szerint ezt az elesettségét használta ki Szél András, aki a haszonbéres birtokon lévő veteményét, kaszálóját jószágaival figyelmeztetése ellenére tönkretapostatta és lelegeltette, szidalmazta és becsmérelte őt, valamint megfenyegette, hogy a jószágait a kaszálójáról zálogként behajtani ne merészelje. Dudog Jánosné azzal a kéréssel fordult a polgármesterhez, hogy Szél András felmentettet intse a hadbavonultak iránti legelemibb kötelességére.335 Június első napjaiban a katonai rendőrség nagyszabású razziát tartott Kecskeméten. Korán megjelentek az utcákon és sorra igazoltatták a katonákat, valamint a polgári járókelőket. Az őrjáraton több mint száz embert fogtak el, akiket bekísértek a csapattestekhez. Sokan közülük 2-3 éve voltak szökésben, ezeket hadbíróság elé állították.336 Június folyamán 1800 katonaszökevényt és 2000 csavargót fogtak el az Alföldön. A katona- szökevények, mikor megtudták, hogy leginkább a városokban keresik őket, vidékre mentek. Erre tekintettel elrendelték a vidékre húzódott katonaszökevények elfogását.337 Vasúti árudézsmálás során megindult nyomozás folyamán a vasúti utazó járőr Szabó István községi tanítónál egy államvasutaktól ellopott kocsiponyvát talált, melyről kiderült, hogy 62