Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)

Tóth Szilárd: Sorozások és felmentések Kecskeméten, az I. világháborúban - Az 1918. év történései

azt Miklós Ödön nevű szökött katonától vásárolta annak ellenére, hogy tudta, hogy Miklós Ödön Páka állomáson egy megrakott vasúti kocsiról lopta el. Kiderült továbbá, hogy lopott kőolajat és egyéb árukat is rend­szeresen vásárolt Miklós Ödöntől. A tanító a katonaszökevény bujkálá­sának elősegítésére félárú jegy váltására jogosító arcképes igazolványát is átengedte, melyet az érintett vasúti utazásainál és a rendőri igazolta­tásoknál is sikeresen használt. Szabó István tanító ellen orgazdaság és szökés elősegítése miatt indítottak eljárást.338 Az orosz fogságból visz- szatért Pólyák Sándor közlegénynek szeptember 21-én letelt a szabad­sága, de nem vonult be. Attól való félelmében, hogy visszadirigálják az ezredéhez szeptember 23-án hasba szúrta magát.339 A Magyar Nemzeti Tanács hatalomátvétele után a polgármester haladéktalanul intézkedést kért a közbiztonság helyzetének javítása ér­dekében, mert a csapataiktól önként távozó és hazajövő egyes fegyveres katonák veszélyeztették a közrendet, a külterületeken pedig bandákba kezdtek szerveződni.340 A leszerelést decentralizálva hajtották végre, a katonai szolgálatból szabályszerűen elbocsátott katonáknak állandó lakóhelyükön az illetékes közigazgatási hatóságnál kellett jelentkezni és szabályszerű elbocsátásukat igazolni voltak kötelesek.341 November elején az akkoriban lejáró határidős felmentések és bevárási engedé­lyek érvényét december 31-ig meghosszabbították.342 November 8-án felhívást tettek közzé a lapokban, hogy akiknek birtokában bármilyen lőfegyver, pisztoly vagy revolver volt, azt 24 órán belül a nemzetőr­ség parancsnokságának szolgáltassa be, mert ellenkező esetben súlyos büntetéssel sújtják. A nemzetőrség az egész várost átvizsgálta és a jo­gosulatlanul visszatartott fegyvereket elkobozta, tulajdonosaikat letar­tóztatta. Lőfegyver viselésére csak a nemzetőrség adhatott engedélyt.343 November 11-től a nem tényleges állományú katonákat elbocsátották.344 A volt közös hadsereg, honvédség és a német hadsereg készleteiből származó, a legénység elszéledése folytán a különböző laktanyákban, barakkokban, pályaudvarokon őrizetlenül hagyott mindennemű kincs­tári tárgyakat fel kellett kutatni, lefoglalni és összegyűjteni. A készletek minőségéről és mennyiségéről általánosságban jelentést kellett tenni.345 Két héttel később ismét felhívást tettek közzé a kincstár tulajdonát ké­63 Sorozások és felmentések Kecskeméten, az I. világháborúban

Next

/
Thumbnails
Contents