Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Tóth Szilárd: Sorozások és felmentések Kecskeméten, az I. világháborúban - Az 1916. év történései
Katona Ferenc főmolnár 1910. július 1. óta állt a gazdasági és közegészségügyi szempontból fontos gazdasági gőzmalom és gőzfürdő szolgálatában. Az első mozgósításkor, 1916. február 29-ig nyert felmentést. A nélkülözhetetlenség indokai továbbra is fennálltak, a malom rendes üzemének fenntartása a régi személyzet bevonulása miatt különben is nagy nehézséggel járt.228 Mintsek Géza kecskeméti gyógyszertár-tulajdonos volt, szállítója a vöröskeresztnek és a katonai kórháznak, a városi közkórháznak, menháznak és fertőtlenítő intézetnek, az állami gyermekmenhelynek és intézetnek. Felmentését a közérdekre és a közegészségügy állapotára hivatkozva kérte, ugyanis a járványok elleni küzdelem a gyógyszerek nagy mennyiségét igényelte.229 Grünblatt Lajos kecskeméti szabóiparos felmentését a polgármester kérte. Az érintett az Egyesült Kecskeméti Szabóiparosok szervezetének vezetője volt. Grünblatt a hadügyminisztériumtól 24 000 fogolyruha elkészítésére kapott megrendelést. Vezetésével 14 szabóiparos dolgozott, felmentése hadiérdek volt.230 Kohn Elek Illés tényleges katonai szolgálat alóli felmentését kérte. O volt ugyanis az egyetlen nyersbőrkereskedő a városban, aki a tímárokat a katonaság részére feldolgozandó nyersbőrrel ellátta és kizárólag ő rendelkezett bőrszárításhoz szükséges telepengedéllyel. Ezentúl a kecskeméti izraelita hitközség szegényügyi bizottságának elnöke is volt és a szegényügyek vezetését csaknem önálló hatáskörrel, egyedül végezte.231 Ennek ellenére nem mentették fel.232 Kecskemét területén 64 kovács iparos működött a háború előtt, közülük 33 főt behívtak. Burián Pál kovácsnak a katonai szolgálat alóli felmentését közérdekre hivatkozva kérték, mivel a bevonult kovácsok nagy száma miatt a földművelő gazdák igényének teljesítése alig volt lehetséges. Burián Pál a gazdák megelégedésére dolgozott hosszú évek óta, behívásával egy óriási körzetű terület maradt volna kovács iparos nélkül.233 Sárközy Mihály nyugalmazott zálogintézeti pénztárnok és neje hosszú idő óta betegeskedtek, idősebb fiuk, ifjabb Sárközy Mihály elesett az olasz harctéren. E csapás a szülőket mélyen megrendítette, ezért azzal a kéréssel fordultak a főispánhoz, hogy kisebbik gyermeküket az első vonalban teljesítendő szolgálattól óvják meg. A kérelem semmilyen akkor hatályos jogszabályra nem volt visszavezethető, azonban Németországban ebben az időszakban néhány esetben engedélyeztek hasonlót.234 47 Sorozások és felmentések Kecskeméten, az 1. világháborúban