Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Tóth Szilárd: Sorozások és felmentések Kecskeméten, az I. világháborúban - Az 1916. év történései
Tóth Szilárd m unkálatokhoz fűződő katonai érdekre való tekintettel felhatalmazta a járási főszolgabírákat, hogy az 1916. szeptember 30-ig még érvényben volt és meghatározott időre szóló felmentéseket, melyeket a fent megjelölt miniszterek az önálló mezőgazdáknak, kovácsoknak, bognároknak és molnároknak engedélyeztek, 1916. november 30-ig meghosszabbíthassák. Az említett egyének közül azok, akik harctéri szolgálatra alkalmatlanok voltak, illetve akiket segédszolgálatra vagy népfölkelési szolgálatra fegyver nélkül alkalmasnak osztályoztak, a városi hatóság bizonytalan időre felmentette.213 Azokat, akik Magyarországtól távol éltek és betöltötték 36. életévüket, törölték az állításkötelesek lajstromából. A véderőtörvény szerint ugyanis a távollevők állításkötelezettsége azon év december 31-ig tartott, amíg betöltötték a 36. életévüket s ezen az előíráson a háború sem változtatott.214 Akit a honvédelmi miniszter vagy a hadügyminiszter november 30-ig felmentett, vagy akinek a felmentését eddig meghosszabbította, annak felmentése hivatalból meghosszabbítást nyert 1917. március 31-ig. A felmentés kiterjedt azokra a mezőgazdákra is, akiknek felmentése 1916. november 30. és 1917. március 31. napja között járt le. Hasonló előírások voltak az erdőgazdasági szempontból felmentettekre is érvényben.215 Kecskemét négy rendszeresített aljegyzője közül hárman, Révész Sándor, Nyúl Pál és Harkay Béla aljegyzők még az első mozgósításkor katonai szolgálatra vonultak be, közülük ketten orosz fogságba estek. A negyedik aljegyző Stringovich Gyula pedig súlyos betegként több mint két hónapig nem végezhetett hivatalos munkát. A létszámhiányt akként próbálták pótolni, hogy a főispán a főjegyzői hivatalhoz beosztott városi fogalmazót, Szabó Lajost tb. jegyzővé nevezte ki a polgármesteri hivatalhoz. Szabó Lajost azonban a jegyzői hivatalban a háború miatt felmerülő nagy leterheltség annyira kimerítette, hogy ebből keletkezett betegsége miatt kénytelen volt szabadságra menni és gyógykezeltetni magát. Megoldásként Garzó József levéltárnok munkaidejét vették igénybe. Ennek ellenére a polgármester kérte Harkay Béla aljegyző felmentését, aki súlyos szívbaja miatt helyi szolgálatra nyert beosztást.216 Kecskemét város három, 1865-1872. évi születésű népfölkelő tanító felmentését kérte a királyi tanfelügyelőség útján. A közoktatási miniszter két kérelmet visszaküldött, mert csak az egy tanerős iskolában 44