Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Szabó Bence: „Nincs már nékem ruhám, az oláh letépte, mikor a két karom a hazámat védte.” Az 1919-es román megszállás kecskeméti eseményei - Út a háborús vereségtől a román katonai megszállásig - Kecskemét katonai megszállása
Szabó Bence K ecskemét katonai megszállása „A román megszálló csapatok parancsnokságai folyton hangsúlyozzák, hogy a megszállás békés jellegű s a vörös uralomtól való szabadulásunk érdekében van. [...] Fájdalom, az eredmény egészen más, s nagyon szomorú”6 — olvashatjuk Sándor István polgármester szomorú következtetését a megpróbáltatásokkal terhes hónapok alatt íródott egyik levelében. Amikor 1919. augusztus elején, az északi irányból közeledő román előőrsök Nagykőrösre értek, Sándor István polgármester a város átadásával megbízott Császár István csendőrfőhadnagyot abbéli szándékával kereste fel, hogy kocsin menjenek át a szomszédos városba és haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a román erők parancsnokával, hátha megkímélhetik a várost az esetleges fosztogatástól, rombolástól. A polgármester eredeti elképzelése szerint egy huszár vezette volna fel a fehér zászlóval, békés szándékkal útnak menesztett küldöttséget. A követség elutazása végül okafogyottá vált, mert egy, a városba érkező lovas román járőr, megelőzve a békekereső szándékot, arról tájékoztatta Császárt, hogy a következő napon sor kerül a bevonulásra. A román csapatok megérkezése után, a megszállt övezetben a tényleges és valódi hatalmi erőt az idegen katonai vezetés birtokolta. A megszállók elsődleges célja a hadsereg élelmezésének, ellátásának biztosítása és emellett minél több termelőeszköz, erőforrás birtokba vétele volt. Mindezt azonban úgy kellett megoldani, hogy a törvényes beavatkozás látszata fennmaradjon, mely kizárólag az ország demilitarizálásá- ra adott jogalapot, nem pedig annak megszállására, főképp kirablására. A megszálló hatalmak érdekeinek keresztülviteléhez és a nemzetközi felhatalmazás megtartásához szükség volt a jogszerű beavatkozás feltételeinek - legalább látszati módon való - teljesítése. Ennek értelmében a katonai erők a pacifikáit területeken kizárólag a polgári közigazgatás útján léphetek fel, intézkedéseiket - mint a hadtáp beszerzése, közrend fenntartása, kommunisták felelősségre vonása, stb. - csak azon keresztül foganatosíthatták. Amint látni fogjuk, a deklarált jogok csak annyit értek, amennyiben azoknak érvényt lehetett szerezni. Sándor István emlékirataiban így emlékezett meg a dicstelen hónapokról: „Mikor a 408
