Pártatlan igazságszolgáltatás vagy megtorlás. Népbíróság-történeti tanulmányok (Kecskemét, 2011)
Nánási László: A magyarországi népbíráskodás joganyaga 1945-1950
IV. A magyar büntetőjog állapota 1944. december 21-én A kormány azonnali feladatai közé tartozott a felelősségre vonások megkezdése. Ennek során eldöntendő volt, hogy az INK-nak legitimációt adó Ideiglenes Nemzetgyűlés összeillésekor hatályos jog vagy új jogszabály alapján történjenek-e majd az eljárások. Az addigi normákat illetően az igazságügyi kormányzat egyébként kifejezetten leszögezte, hogy az „összes régi törvények és rendeletek hatályban vannak” a zsidókra vonatkozóak kivételével, amelyeket viszont a „hatályon kívül helyezésig sem szabad alkalmazni".22 Az anyagi jogban ekkor hatályban volt:- a „Független magyar felelős magyar ministerium alakításáról” szóló 1848:111. te. 32. § a) pontja, amely szerint a miniszterek felelősségre vonhatók „minden oly tettért, rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét sérti",- az 1878:V. tc-kel megállapított büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (Btk.),- az 1921:111. te. „Az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről”,- az 1930:11. te. „A katonai büntető törvénykönyvről” (Kbtk.),- a Btk. az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekménynek, a hűtlenségnek a tényállásait szerteágazóan újrafogalmazó 1930:111. te. 58-71. §-ai, illetve a büntetését szigorító 1934:XVIII. te. 2-4. §-ai,- az 1940:XVIII. te. „A magyar állam biztonságát és nemzetközi érdekét veszélyeztető egyes cselekmények büntetéséről”, továbbá- a magyar állam által becikkelyezett, hivatkozott nemzetközi szerződések. Az eljárási jogot illetően hatályos volt:- az 1896:XXXI1I. te. „A bűnvádi perrendtartásról” (Bp.),- az 1897:XXXIII. te. „Az esküdtbíróságokról”, bár ennek alkalmazását a 6898/1919. ME rendelet felfüggesztette23,- az 1912:XXXIII. te. „A honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról” (Kbp.), amelyet „A honvédség igazságügyi szervezetének módosításáról” szóló 1925:XIII. te. némileg megváltoztatott, Nánási László-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------12