Ingenia et studia - Tanulmányok a 80 esztendős Iványosi-Szabó Tibor tiszteletére (Kecskemét, 2013)
Szabó Attila: SOLTI JÁRÁS NÉPE A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KEZDETÉN
magasan falazott vályog vagy téglafallal épített házakkal.63 Az utak, utcák állapota nem változott semmit az előző évtizedekhez képest. Kőjárda sehol nem volt, sőt az akkori vélemény szerint „szükség sincs rá”.64 Utcai világítás szintén nem létezett. Ennek hiányát (Apostagon, Dunaegyházán, Dunavecsén) egyöntetűen azzal magyarázták, hogy „itt nem is létesíthető, mivel az itteni épületek átaljában alacsonyak és legtöbbnyire náddal fedvék”.65 Viszont fontos változást jelentett a szervezett tűzvédelem megszervezése minden településen. Hatósági utasításra a város- és községházákon fecskendők, létrák, csáklyák, edények álltak készenlétben. Szintén kötelezően létrehozták mindenhol a „szépészeti bizottmány”-t, melynek feladata a település rendezettségének felügyelete, az új építkezések engedélyezése mellett, a tűzvédelmi előírások betartatása volt. A szakszerűség ugyan némi kívánnivalót hagyott maga után, hiszen a „bizottmány, mely földmívesekből áll...régi szokásához s ebbéli tehetségéhez képest” gyakorolt felügyeletet.66 Foktőn a nyolctagú szépészeti bizottmány „...a kémények jó és tiszta karbantartása felett őrködik, azokat meglepőleg vizsgálja, valamint felügyel arra, vajon a házaknál hordókban, vagy más edényekben víz készen tartatik-e”.67 68 A felsőbb hatóság előírta a kötelező, rendszeres kéményseprést is, de a szigorú rendeletet egyes helyeken felülírta a korábbi gyakorlat. Szentbenede- ken a járási főszolgabíró megszűntette a kötelező kéményseprést, mivel „Aki ismeri e község lakosait, tudni fogja, hogy itt régi bevett szokás szerint a gazdaasszonyok rendszerint minden héten, szombaton délután a konyha közepére állva kéményeiket a gyúlékony koromtól kitisztítván kiseprik...itt olyan kéményekről van szó, mely a föld színétől legfeljebb 2 ölnyi magasságra nyúlnak.'m A víznyerés, az egészséges ivóvíz biztosítása, a kutak száma és állapota vegyes képet mutatott.69 A Duna mentén - különösen Dunaegyházán és Dunavecsén - „a lakosság egy része a Duna vízzel is ér. Alapvetően azonban az ásott kutakból nyerték az ivóvizet. A közkutak fontossága elsősorban abban állt, hogy azok az udvari kutaknál jobb minőséget biztosították. Bátyán 25, Miskén 21 közkút üzemelt, de Csanádon csak 5, Izsákon 3, Bogyiszlón pedig csupán 1 közkút volt. Azonban például Dabon csak minden ötödik házban volt kút. Kiskőrös rosszul állt az ivóvíz ügyében, ugyanis bár a városban 8 közkút üzemelt, de vizük sárga „széksós s salét- romos, leginkább csak marhák itatására volt jó". Egyébként 402 magánkút is volt a nyolcezer lakosú mezővárosban. Dömsödön megjegyezték, hogy a közkút „szivaty- tyúra készítve födött, hogy a gyerekek bele ne essenek”. A sváb településeken, mint Császártöltésen, Kishartán és Hajóson nem volt szükség közkútra, „mert a lakosoknak mindnek van a saját udvarán". 63 GALGÓCZI Károly, 1877. 208-209. o. 64 HORVÁTH M. Ferenc-SZABÓ Attila, 2000. 118.0. 65 Uo. 46. o. 66 Uo. 117. o. 67 Uo. 151. o. 68 Uo. 293. o. 69 Uo. passim. 63
