Ingenia et studia - Tanulmányok a 80 esztendős Iványosi-Szabó Tibor tiszteletére (Kecskemét, 2013)
Ö. Kovács József: MINDENNAPOK TÖRTÉNETE ÉS EGY MAGYAR-NÉMET JELENKORTÖRTÉNETI ÖSSZEHASONLÍTÁS KÉRDÉSEI
s nem a piacra termelt, különösképpen ott, ahol távolra esett a város. A városhoz közeli falvakban egyre inkább a belterjes, intenzív, kis földigényü kultúrákkal foglalkoztak, ami sokaknak önálló egzisztenciát teremtett. A különböző kényszerek miatt, a kistermeléssel foglalkozóknak köre a várakozással ellentétben (lásd például az öregedő nemzedékeket) növekedett. 1981-ben hivatalosan másfél millió kisgazdaságot tartottak számon. Ezen kívül 800 ezer háztartásnak volt kisgazdaságnak nem minősülő földje vagy állatállománya. Összességében a népességnek közel kétharmada rendszeresen mezőgazdasági munkát is végzett. 1991-ben a háztartások 40%- nak volt kistermelő gazdasága, egyébként a főfoglalkozású mezőgazdasági kistermelők aránya alacsony (1,2%) volt, a nem mezőgazdasági önállókkal együtt is csak 2,6%-ot ért képeztek. A kistermelőknek nemzetgazdasági jelentőségük lett, akik tevékenységük révén hatékonyak hozzájárultak a területi egyenlőtlenségek kompenzálásához. Még egy jellegzetes formát kell megemlíteni, ami a kedvezőtlen helyzetű térségekben és tsz-ek esetében sokszor mentőövet jelentett: a kiegészítő melléküzem- ágak, amelyek a tsz-hez kapcsolódva valamilyen ipari tevékenységet űztek.53 Rövid távú perspektívában, Magyarországon a mezőgazdaság az 1980-as évekig sikerágazatnak számított, ami elsősorban a bruttó termelésben jelentkezett: nem volt mennyiségi hiány, növekedett az agrárexport. Ugyanakkor az agrárgazdaság modernizálása jelentős többletkiadásokat jelentett, a hiányokat sokszor a mezőgazdaságban keletkezett jövedelmek elvonásával ellensúlyozták. Egyesek számára az is világos lehetett, hogy a tervgazdasági rendszer gazdaságfejlesztése a KGST révén biztosított Magyarország számára lehetőségeket. Ugyanakkor a „szocialista” típusú gazdálkodás eleve termelés-, azaz mennyiség-centrikus volt, a minőség alárendelt szerepet játszott. A magyar termékek ezért sem juthattak el a kiemelkedő nyugati élelmiszerpiacokra. Összességében, a pozitívumok ellenére sem lehet beszélni átfogó vidéki modernizálásról. Törvényi szempontból a jelentős szerepet betöltő kistermelő magángazdaságok pszeudó egységek voltak. Jövedelmeik visszaforgatása elsősorban a növekvő fogyasztásban és a lakásépítésben jelentek meg („legvidámabb barakk”). Vannak, akik ezt nevezik „kerítésen belüli urbanizációnak.”54 Ennek is köszönhetően, egy összehasonlítás szerint 1993-ban a magyar vidéki lakosság élt a legjobb lakáskörülmények között a posztszocialista Közép-Európában. Ugyanakkor beszélni kell az „elparasztiatlanítás” ellentmondásos, kétarcú folyamatairól, súlyos áráról is.55 Ennek a történeti folyamatnak lokális, regionális és nemzetközi összehasonlítása a kutatás jövőbeli fontos feladata.56 A kelet-német kollektivizálás befejezéséig (1960 tavasza) a mezőgazdaságilag hasznos földterületek 83%-a a különböző típusú termelőszövetkezetek kezében volt. Az NDK-ban az állami vezetés 1963-tól elsősorban a mezőgazdaság iparszerű termelését támogatta. Ez mindenekelőtt azt jelentette volna, hogy a növénytermelési és az állattenyésztési eredmények hektáronként minél gyorsabban felül kellett volna 53 KOVÁCH Imre, 1988.; HAMAR Anna (szerk.), 1998. 13-16. o. 54 HAMAR Anna (szerk.), 1998. 16-19. o. 55 CSITE András-KOVÁCH Imre, 2002. 220-224. o. 56 SZILÁGYI Miklós, 2005. 139
