Érdekvédelem és önazonosság (Kecskemét, 2010)

Péterné Fehér Mária: Egy építési napló titkai. A Kecskeméti Művésztelep építésének körülményei

14. Az 1911. július 8-án bekövetkezett földrengést is megörökíti a napló bejegyzése Június végén kezdett hozzá Laczy Sándor asztalos 5 segéddel az asztalosmunkákhoz. Július 5-én az újból megjelent talajvízzel küzdöttek a festőiskola épületénél. Itt tartottak a munkálatok, ami­kor július 8-án a következő bejegyzés került az építési naplóba: „Az elmúlt éjjel földrengés volt, jelentékeny károkat okozva. A mai nap délelőttjén senki sem dolgozott." (14. kép) 1911. július 8-án éjjel 2 óra 10 perckor földrengés rázta meg Kecskemétet. A rengés 20-25 percig tartott, nagy riadalmat és még nagyobb károkat okozott. (Ezt hajnali 3 és 4 óra között még 2 kisebb rengés követte.) Emberéletet nem követelt, de az akkor mintegy 12 000 ház- és környező tanyaépület majd’ mindegyike megrongálódott. 33

Next

/
Thumbnails
Contents