1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 2. (Kecskemét, 2001)

KISKUNHALASI JÁRÁS

der Istvánnak rokoni ismeretsége volt, illetve az egyik legszegényebb la­kótelep hírében állt. Ezek után a megyei tanács megtiltotta a további tevé­kenységüket, pedig újabb 5 vagon adományra kaptak ígéretet. A kommu­nista vezetőség megijedt, hogy Nagy Szeder István az adományozás révén túl nagy népszerűségre tesz szert és rajta keresztül a kisgazdapárt, illetve a református egyház. Nagy Szeder Istvánnak egyébként névjegyzéke volt a segélyre szoruló írókról és vasutasokról is. 145 Március 8. - Almási Károly karhatalmista fegyverbaleset áldozata lett. 146 Kovács Já­nos hadnagyot jogtalan fegyverhasználatért eltávolították. 147 Aradszki Dusán: Kiskunhalason született 1906-ban. Anyja neve Cselik Má­ria. 1956-ban a járási tanács szervezési csoportvezetője volt. A forradalom a­latt a járási nemzeti bizottság elnökhelyettese lett. Követelte a többpárt­rendszert, és nem ismerte el a Kádár-kormányt. Nem indult ellene eljárás. 148 Bálint István: Kiskunhalason született 1902. március 29-én. Anyja neve Vass Julianna. Iskolai végzettsége 5 elemi. Foglalkozása cipész, de önálló földművesként dolgozott. 1957. november 30-án Kiskunhalason izgató kije­lentéseket tett, még ezen a napon le is tartóztatták. A Kecskeméti Megyei Bíróság 1958. szeptember 20-án 6 hónap börtönre és 200 Ft vagyonelkob­zásra ítélte. Bolvári Gergely: Kalocsán született 1919-ben. Anyja neve Tamás Ágnes. Iskolai végzettsége tanítóképző. 1956-ban a járási kultúrház igazgatója volt. Részt vett a járási nemzeti bizottság megszervezésében, és tagja lett a testületnek. Az alakuló ülésen elszavalta a Nemzeti dalt. Nem indult ellene I-JC A 149 eljárás. Fazekas István: Zentán (Jugoszlávia) született 1910. december 20-án. Anyja neve Halász Teréz. Iskolai végzettsége 5 elemi. Foglalkozása aszta­losmester. A forradalom idején a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz elnöke volt. 1934-től tagja volt a kommunista pártnak. 1945-47 között járási párttit­kár volt, utána kizárták. 1956. október 26-án, a tüntetésen igyekezett meg­akadályoznia szovjet hősi emlékmű ledöntését. Október 27-én részt vett a magyar hősi emlékmű megkoszorúzásán. A ktsz küldöttnek választotta a munkás-paraszt-katona tanácsba, amelyik még az előző vezetés befolyása 145 BKMB B 1455/1957. Nagy Szeder István és Péter Balázs pere. 146 HL 1956-os gyűjtemény. 11/5. o.e. 115-123. fólió. 147 HL 1956-os gyűjtemény. 11/5. o.e. 115-123. fólió. 148 TH V-150-364. 216-217. 149 TH V-150-364. 216.

Next

/
Thumbnails
Contents