1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
digi tevékenységét elítéli, és a vb további munkáját ezek a személyek nem fogják befolyásolni. 307 - A Posztógyárban megalakították a 30 tagú végleges munkástanácsot. Tagja volt többek között Nagy István, Hantos Károly, Szabó László, Rabata József, ifj. Csáki József. 308 A választás után tartott gyűlésen a gyár dolgozói a sztrájk mellett döntöttek. A gyűlésen elhangzottak alapján egy négypontos határozatot állítottak össze, amelyben követelték a szovjet csapatok kivonulását és a semlegességet, valamint a Nagy Imrekormány által elfogadott pontok maradéktalan teljesítését, továbbá kinyilvánították, hogy nem ismerik el a Kádár-kormányt. 309 A sztrájkolok segélyezése érdekében Hantos Károly gyűjtést szervezett. November 8. - Klán alezredes ismét kérette Antóny Jánost. Kérte, hogy segítsen a munkástanács-vezetőket rávenni, hogy hagyjanak fel a sztrájkolással. Ezután összehívta a munkástanácsok vezetőit, képviselőit a tanácsházára. A szovjeteknek az volt a céljuk, hogy a munkásokat rábírják a munka felvételére. Ezen a gyűlésen Guba Ernőné jegyzőkönyvezett. 310 - A gyűlésen jelen volt Antóny János, a nemzeti bizottság elnöke, Jerkovics Sándor, a nemzeti bizottság elnökhelyettese, dr. Vágvölgyi Ferenc, a város forradalom alatti polgármestere és a vállalatok, üzemek, intézmények munkástanácsainak küldöttei, valamint Ferenczi Ferenc és Bogács Géza. Jelen volt Osztermann Béla és Kecskés Sándor is. A szovjetek részéről Klán alezredes és a politikai tisztje jelent meg. Dr. Antóny János volt a gyűlés levezető elnöke, az elnöki asztalnál, a szovjet tisztek mellett ült. Antóny János bejelentette a gyűlés célját, majd felkérte a megjelenteket, hogy énekeljék el a Himnuszt. Utána ismertette a nemzeti bizottság eddigi tevékenységét, és a város eseményeit. Kijelentette, ha a küldöttek bizalmát elvesztette volna a nemzeti bizottság, úgy jogukban áll azt megvonni: „Hogy mi lesz, azt nem tudom, de egyet tudok, ha a magyar nemzetet akarják elpusztítani, az nem fog sikerülni." A szovjet politikai tiszt ezután elmondta, hogy a rend helyreállítása volt a céljuk, ezért avatkoztak be. Klán alezredes is beszélt, megpróbálta meggyőzni a munkástanácsok vezetőit a sztrájk hiábavalóságáról és esztelenségéről. A " BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény sz.n. irat. Az MSZMP Baja Városi Tanács V.B. felhívása Baja város dolgozóihoz. 1956. november 7. )8 BKMB B 1237/1957. Nagy István és társai pere. >9 BKMB B 1237/1957. Nagy István és társai pere. 10 BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény. B 386/1957. dr. Antóny János pere.