1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
lyettes lett. 184 Abban, hogy a katonai vezetés valamilyen elfogadható politikai kibontakozást keresett, nagy szerepe volt annak is, hogy az egyik legjelentősebb alakulatot kivonták a városból. - A pártbizottság tagjai elhagyták a páncélosok laktanyáját, mivel a személyi állomány velük szemben egyre ellenségesebben viselkedett. Először Kalocsára akartak menni, de ott sem fogadták őket szívesen, ezért este Jerkovucs Sándor százados utasítására kiszállították őket Kékhegyre a páncélosezred lőterére. - Bakos István alakulatánál a műszaki zászlóaljnál forradalmi tanácsot választottak az udvaron. Bakos István beszédet mondott, és a legénységet nemzeti jelszavakkal fellelkesítette. Bekerült a katonai tanácsba Hadobás József honvéd is. Romhányi Imre tartalékos főhadnagy követelésére határoztak, hogy a politikai munkásokat eltávolítják a laktanyából. Éjszaka öt-hat fegyveres a vasúti töltés felől lőtte a alktanyát. A támadást visszaverték. 186 Október 30. - Reggel Vágvölgyi Ferenc felkereste dr. Antóny Jánost, és közölte vele, hogy összehívták a munkástanácsok képviselőit, hogy nemzeti bizottságot alakítsanak. 187 Felkérte, hogy a városi nemzeti bizottság alakuló gyűlésének levezetését mint korelnök vállalja el. - Bementek a városi tanács nagytermébe, ahol már három-négyszáz küldött tartózkodott. Jelen volt Ferenczi Ferenc, Jerkovics Sándor, Horváth pártvezetőségi tag, Karajkó János, Tóth István, valamint az üzemek, vállalatok, intézmények által küldött dolgozók, a parasztok és az értelmiségiek képviselői, a meghívott egyetemisták. Kerek István járási párttitkár nem volt jelen. Kerek István Tóth Istvánt, Curnics Józsefet és Kecskés Sándort bízta meg a nemzeti bizottság megfigyelésével, akik be is számoltak neki. 188 - Dr. Vágvölgyi Ferenc üdvözölte a megjelenteket, majd korelnöknek, levezető elnöknek dr. Antóny Jánost javasolta. O megköszönte a bizalmat, néhány szóval méltatta a szabadságharcosok küzdelmét, majd egyperces néma felállásra szólította fel a gyűlést az elesettek tiszteletére. HL 1956-os gyűjtemény. 2/8. o.e. 79-95. fólió. BKMÖL XXXII. 12. Rutay István visszaemlékezése. 39. HL 1956-os gyűjtemény. 2/8. o.e. 298-307. fólió. BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény. B 386/1957. dr. Antóny János pere. BKMÖL MSZMP BKMB Archívuma. 1956-os gyűjtemény. B 386/1957. dr. Antóny János pere.