1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
Ezután ismertette a gyűlés célját, miszerint a magyarság jogos kívánságait kell megvalósítani. Felszólította a résztvevőket, hogy mutassák be a megbízóleveleiket, és javaslatot tett a nemzeti bizottság megalakítására, és ismertette annak módját. - Pestuka Dezső javasolta, hogy az új testületet forradalmi nemzeti bizottságnak nevezzék. Utána ismertette az előző nap fogalmazott memorandumot, amit küldöttség vitt a kormányhoz. 189 - Horváth László kifogásolta, hogy a pedagógusok nem képviseltetik magukat a gyűlésen. Kincses János közölte, hogy négy is van itt, akik megfelelően képviselik az érdekeiket. Visnyei nevű egyetemista Jerkovics Sándor százados beválasztását javasolta, egy Gottschal nevű ember pedig Hunya Árpádot. Az ülésen többen is Hunya Árpádot javasolták elnöknek. O azonban egészségi állapotára hivatkozva nem fogadta el a jelölést. Viszont kijelentette, hogy a nemzeti bizottságot mindenben támogatni fogja. Javasolta, hogy indítsanak gyűjtést a fővárosi felkelők részére, és közölte, hogy a Bajai Vágóhíd Vállalat már ajánlott is fel élelmiszert. Utána összeírta a felajánlásokat, és odaadta a listát Horváth László tanárnak, aki ezután a gyűjtést irányította. Elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot a győri nemzeti bizottsággal. Hunya Árpád felhívta a DÁV Munkástanácsának elnökét, és kocsit kért tőle az úthoz. Visszament a munkahelyére, ahol a munkások lebeszélték a győri útról azzal, hogy itt nagyobb szükség van rá. így helyette a sztrájkbizottság egyik tagja, Szabó István ment el. 190 - Tóth István is felszólalt, ő a sztrájk beszüntetését követelte. 191 - Dr. Antóny János ezután felolvasta a megbízóleveleket, és javasolta a jelölőbizottság megalakítását. Utána tájékoztatást kért Hódy Györgyről, és javasolta Hódy György rehabilitálását. - Ferenczi Ferenc alezredes bemutatta a gyűlésnek Jerkovics Sándor századost, aki a honvédség képviseletében jött el a gyűlésre. Ferenczi megígérte a sortüzért felelős katonák polgári bíróság elé állítását, illetve kijelentette, hogy a nemzeti bizottság megalakulása után rögtön átadja a városparancsnokságot. A katonaság támogatásáról biztosította a nemzeti bizottságot. 189 A fúzió előtt az SZDP vezetőségi tagja volt Baján. 190 BKMÖL XXV. 30. B 1352/1957. Hunya Árpád pere. 191 BKMÖL XXV. 30. B 1160/1957. dr. Vágvölgyi Ferenc pere.