Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)
II. Állattartás
visszaesést érzékeltet. Ezekhez viszont hozzá kell gondolnunk még a lakosság számának változását, növekedését is. Csak ennek figyelembe vételével, a társadalom egészéhez történő viszonyítás révén tudjuk igazán megbízhatóan érzékelni a változás, a fejlődés tendenciáját. 1707-ben még a háztartások 57,5%-ának volt ökre, fél évszázaddal később már csak 41,5%-nak, 1780-ban pedig már nem egészen 30%-uk volt képes ökröt tartani, és 1847-ben csupán minden tizedik háztartásban fizettek adót ökör után. Tehát részben a gazdaságosság, részben a legelőterület csökkenése miatt, főként pedig azért, mert kevésbé volt gazdaságos tartásuk, az ökrök igaerejét mind kevesebb háztartásban, gazdaságban vehették igénybe. Egyre csökkenő számban ugyan, de még a XX. században sem volt ritka jelenség a városban és határában az ökörvontatású szekér vagy eke. bj Fejőstehenek Nincsenek pontos adataink arra vonatkozóan, milyen fajtákból tevődtek össze az alföldi mezővárosokban tenyésztett szarvasmarhák. Egyes szerzők szerint már a török hódoltság korában a szilaj gulyák közé sok tarka vagy színes állat keveredett. 307 Tény, hogy a kecskeméti vásárbírák feljegyzései között is találunk olyan adatokat, amelyek valószínűsítik ezt a feltevést. 1752-ben pl. a mészárosoknak átadott jószágok között volt „1 veres szőrű, villás szarvú ötödfű szilaj tinó... egy kék színű sülyes tehén... egy tavalyi hím borjú kék szőrű..." stb. 308 Mégis azt kell mondanunk, hogy a többi fajhoz viszonyítva a szürke marhák száma mind jobban csökkent, mivel az export kizárólag ezt a fajt ritkította. A külföld ugyanis ennek a fajtának a húsát kedvelte. 309 Az ősi, un. magyar, nagyszarvú, ezüstszürke szarvasmarha, amely egyenes leszármazottja a hajdan itt élt és az őshazában egyaránt előforduló őstuloknak, kétségtelenül ezekben az évszázadokban is a hazai szarvasmarhaállomány nagyobb részét alkotta. Még 1870-ben is az állomány 78%-át tette ki ez a fajta. 310 A magyar szürke marhát viszont csaknem kizárólag húsa és igaereje miatt tartották. Szilaj természete csaknem kizárta a fejés lehetőségét, tejtermelésre éppen ezért nem is használták. Ezzel is lehet magyarázni, hogy az Alföldön hosszú évtizedeken át igen kevés adat van a fejőstehenekről. Az uradalmakban sem fejték a magyar szürke marhát. 311 Ennek a tejtermelésre való átállítására kevés kísérlet történt, és eredményekre nincs semmi adat. 312 GAÁL László: 1966. 180. FIV. 1504. yl 34. 1752. GAÁL László: 1966. 180. HANKÓ Béla: 1954. 40. GAÁL László: 1966. 177-178. GAÁL László: 1966. 268-269.