Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

A reformkor évtizedeiben a szegény parasztság mind erőteljesebben és következetesebben síkraszállt annak érdekében, hogy megfelelő szántóföldhöz, vagy szőlőtelepítésre alkalmas területhez jusson. A Pusztaszeren, Matkó, Bugacon és Köncsögön lévő közös legelők területére sok növénytermesztésre kényszerülő nincstelen vagy kisbirtokos pályázott. A nagyállattartással és juhászattal foglalkozók és a megélhetésüket a növénytermesztésből remélők közötti érdekütközések a társadalmi elégedetlenség újabb hullámait erősítették fel. Ezeket már a korábbi szinten kiegyenlíteni nem lehetett. Csak a polgári forradalmat követő jelentős társadalmi és gazdasági mozgás tette lehetővé, hogy ezek a társadalmi feszültségek mindkét fél előbbre jutásával és emelkedésével oldódjanak meg. 2. Szarvasmarhatartás Al A marhatartás keretei és körülményei al A barom Wellmann Imre elemzése szerint a magyar mezőgazdaság fejlődésében a XVIII. század valóságos vízválasztónak mondható. A honfoglalástól egészen a század derekáig az egész magyar fejlődés egyik meghatározója a földbőség volt. Ez is döntően hozzájárult ahhoz, hogy még a század elején sem alakult át az állattartás állattenyésztéssé.

275 Az egykori hódoltság területére, benne a Duna-Tisza közére ez a megállapítás még inkább egyértelműen érvényes. Nem lehet véletlen, hogy Kecskemét „Hajdant, midőn 33 pusztákat bírt, szélesen kiterjedt legelőmezeje, és ezért baromparadicsomnak is neveztetett."

276 Baromnak a ridegen tartott gulyát nevezték ekkor. Egy-egy barom, gulya - miként korábban már jeleztük - nemcsak egy gazda szarvasmarháit fogta össze, hanem „cimborák" közösen bérelve egy-egy pusztát, vagy annak egy részét, együtt őriztették jószágaikat. A kun puszták elvesztése után egyre inkább arra kényszerültek, hogy a város anyagi és jogi támogatását is igénybe vegyék, és ennek eredményeként többek között a társadalmi feszültségek mérséklése érdekében is, maga a magisztrátus szervezte meg az állattartásnak ezt a formáját. A barom, a rideg állattartás még az egész XLX. században fellelhető Kecskeméten, de gazdasági szerepe 1745 után fokozatosan és megállíthatatlanul csökkent. A rideg állattartás főbb sajátosságait, a korabeli állapotokat jól jellemzi a magisztrátusnak Koháry Andráshoz 1741-ben írt levele: „a nagy szárazság miatt... Takarmánynak oly Szükségben vagyunk... de ámbár ezen szükség nem volna is, azt jól tudjuk hogy az oda fel való Jószág mind ló s mind pedig Szarvas Marha Szeled 274 ÍV. 1503. a/ 1828. január 28. 297. 275 GAÁL László: 1982. 432-433. LADÁNYI Gergely: Kecskemét leírása. XV. 22. Szilády Károly feljegyzései I.