Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

Lévén az mi Szilaj Marháinktul, akik a nagy Télben is, a Pusztákon hó hátán szoktak hálni, s Etszaka is Legelnek, mellyektul a Szelid Marha elszáradna, s aképpen a Vadak miatt tellyességgel minnyájának el kellene veszni."

277 Bél Mátyás munkájában az alábbi módon mutatja be ezt, a birodalom fejlettebb részein az állattartásnak már akkor is szokatlan módját: „falvakon kívül vagy pusztán tartják őket szabad ég alatt, vagy a magyarok által pajtának nevezett állásokban. Csűrszerű építmények ezek, úgy készülnek, hogy néhány fából való oszlopot állítanak, rájuk tetőt szerkesztenek, és szalmát hánynak a gulya oltalmául. Ide hajtja a magyar éjszakára, leginkább télvíz idejére az időjárás megpróbáltatásának elkerülése végett, amennyit csak a hely be tud fogadni, kivált a hízásra fogott ökröket."

278 Elég elmarasztaló az idegenek véleménye is az akkori hazai viszonyokról. Az állattartás körülményeiről így vélekedett az egyik francia utazó 1770 táján: „A rétek és legelők körülbelül egyforma elhanyagoltságban vannak, huszadrészét sem adják annak a haszonnak, amit közepes gondozás mellett adhatnának... Ilyen talajon, melynél nincs különb Európában, az állatok az évnek csupán két hónapjában jutnak igazán táplálékhoz, az év többi részében koplalnak."

279 A közel két évszázad után beköszöntött békésebb körülmények és a benépesítetlen hatalmas legelők rendkívül kedvezően hatottak az állattartásra. Szegeden 1719-1779. évek között a szarvasmarhaállomány jelentősen, a juhok száma ötvenszeresére, a lovaké pedig több mint tízszeresére nőtt. A Jászság- és a Kunság területén 1760 táján már kb. 150 ezer jószág élt. Alig maradt el ettől Kecskemét jószágállománya is. A nagyállattartáson belül mindvégig a szarvasmarhák voltak többségben. A magisztrátus a tárgyalt másfélszáz esztendő alatt más és más területeket, pusztákat jelölt ki a rideg barmok, gulyák számára. A rendelkezésre álló legelők nagysága is meghatározta, hány barom eltartására, legeltetésére lehetett gondolni. A jószágállomány nagyságáról részben az adókönyvek nyújtanak csaknem évről-évre követhetően tájékoztatást, részben pedig a szórványosan megmaradt kimutatások. Az adókönyvek adatai sajnos nem teljesek, a valóságos állapotoknál csaknem mindig kisebb számokat rögzítettek. Ennek oka egyrészt a mindenkor tapasztalható letagadás, másrészt az, hogy nem minden jószág után kellett adózni. A jelzett korlátok viszont minden alkalommal csaknem egyformán jelentkeztek, de így is több éves időközök változásait, még inkább az érvényesülő tendenciákat feltétlenül jól érzékeltetik. Egy-egy legeltetési összeírás viszont azért lehet számunkra értékes, mivel a gulyák Összetételét, azok számát és az azokban őrzött jószágok gazdáinak társadalmi hovatartozását rögzítették. A kettő együttes elemzése és ismertetése éppen ezért megkerülhetetlen, ha a valós állapotokhoz közelálló adatokat akarunk rögzíteni.

280 (L. X. táblázat.) 277 RUSVAY Kálmán: 1975. 59. 278 BÉL Mátyás: 1984. 87. 279 GAÁL László: 1966. 225.