Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

Célszerű utalni arra, hogy ez nem az egyetlen rendkívül pusztító járvány volt a század során. A következő évtizedekben is visszatérő természeti csapás volt a nem kevésbé katasztrofális fertőző betegség. Ezek nem ritkán olyan méretűekké váltak, hogy a hadsereg számára is komoly gondot jelentettek. Különösen a lovakat sújtó fertőző betegségek megelőzésére fordított egyre nagyobb gondot mind a központi hatalom, mind ennek nyomására a vármegye is. A körlevelek sora foglalkozik ezekkel a témákkal. Vida István főszolgabíró 1781-ben körlevelében az alábbiakra hívta fel a figyelmet. „Nagyon el terjedt sok helységének lovain a rüh, néhol pedig szopornyikás, vagyis taknyos lovak lovak is találtatnak." Ezért az utasítások sorát fogalmazta meg. „Helységeknek birái azért említett nyavalyás lovakat mennél hamarébb lehet gyógyíttassák. Hadi tiszteknek is ha kívánnák e miatt ki adott rendelést bízvást meg mutassák. Vigyázzanak azonban, hogy illyetén rühes vagy taknyos lovak egésségessek közé ne vegyűllyenek, hanem különössen őriztessenek."

266 Az újabb nagy riadalmat a száj- és körömfájás okozta, amely 1817-ben a Jász-kun Kerületekben tűnt fel, de hamarosan az egész országban elterjedt. A rühesség, a métely és az akkor még gyógyíthatatlan betegségek egész sora hosszú évtizedeken át még elemi csapásként fenyegette az állattenyésztőket. 1835 elején ismét a keleti marhavész szedte áldozatait.

266 hisz az 1780. évi állapotokat már számottevően meghatározták a nagy járványok okozta állatpusztulások. A tényleges veszteségeket pénzben meghatározni rendkívül nehéz, és részben kockázatos is. Az alábbi néhány adat mégis segíthet a város lakosságát ért veszteség nagyságának érzékelésében. Az ökrök átlagára 1770-ben 45,3 Rénes ft., egy tehéné 1765-ben 36, egy ló átlagára 1775-ben 51,5 és a juhok átlagára 1778-ban 10,9 Rft. volt. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1985/b 219-223. Ezek alapján a város gazdáit a jelzett három évben kb. 300 ezer Rénes ft. veszteség érte. Ez a veszteség még inkább érzékelhető lesz, ha jelezzük, hogy a sokat kifogásolt háziadó, amelyet a város a megyének fizetett, 1776-ban 11716 ft. volt, a földesuraknak kifizetett cenzus, amely az egyik legnagyobb tehertétel volt a város számára, ugyancsak 1776-ban 38236 ft-ot jelentett. A bérekkel való összehasonlítás is feltétlenül ide kívánkozik. A főbíró, a másodbíró és a nótáriusok fizetése, éves bére 150 ft. volt, a város orvosa, „physicussa" egy évre 60 ft-ot és egy kocsis évenként 27 ft-ot kapott. IV. 1510. 1775/75. 264 A kortársak leírása szerint: „A marhák némely része a torka alatti daganat miatt, némely része pedig belső vérzésben pusztult el (tarjag), más fele vérhasban döglött el ... A tarjag mivel hirtelen esik, orvoslással eleit nem igen lehet venni ... A borjúk, hámos és heverő lovak majd mind tarjagban, a csikók pedig vérben vesztek el ... A juhok és bárányok mételyben és motozban, vagyis szőrféregben és vérben hullottak el." IV. 1504. y/34. 1772. szeptember 1. 266 Vida István főszolgabíró 1781. június 17-én kelt körlevele alapján. A körlevelek jegyzőkönyvében a következő oldal a rühesség okait, tüneteit és annak orvoslását taglalja részletesen. A betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos tanácsadás mindenekelőtt az állatok kellő gondozására, tisztán tartására hívja fel a figyelmet. 266 SZEPES (SCHÜTZ) Béla: 1942. 43-63. A szerző jeles munkájában azt jelzi, hogy az 1843-1848 közötti években vészmentes volt az ország. Ezek szerint Kecskmét és környéke kivétel lehetett, mert 1847. december 3-i tanácsülésen az alábbiakat rögzítették: „... a legközelebbi múlt nyáron a Pusztaszeren nyaralni szokott barom nagyobb