Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

I. Növénytermesztés

Ennek a fejlődési folyamatnak csaknem a beteljesüléseként értékelhetjük Bozó János Városföldön lévő tanyáját, amely minden bizonnyal évtizedek során épült ki csaknem mintaszerű gazdasági üzemmé. A 302 holdas birtokon nem is egy, hanem két jól felszerelt tanya, hatalmas ököristálló, egy Jó készületű granárium" és egy szélmalom szolgálta az akkor fenntartás nélkül igényesnek mondható növénytermesztést és állattartást. Tekintettel arra, hogy ezeknél jobban felszerelt gazdaságok is voltak, és több tucatra tehető a hasonló gazdasági erőforrással rendelkező gazda ekkor Kecskeméten, joggal megfogalmazhatjuk azt, hogy már jóval a polgári forradalom előtt kiépült az a középparaszti gazdálkodási rendszer, amely képes volt egy szélesebb körű árutermelésnek, a korabelinél lényegesen igényesebb piac követelményeinek is maradéktalanul megfelelni. Tehát a tanya többé már nem a kezdetlegesség, a félnomád állapotok riasztó és egyben romantikus őrzője többé, hanem a korszerű mezőgazdálkodás lassan példamutató szervezeti formája. A negyedfélszáz középparaszt és a másfélszáz nagygazda egymástól távolabb levő birtokai között szerves kapcsolat állott fenn. Ha az öröklési rend, és a vásárlási lehetőségek esetlegességei miatt távolt is voltak olykor ezek a tanyák egymástól, csaknem kivétel nélkül szorosan összekapcsolta ezeket a rentábilis gazdálkodás. Az egyes tanyákon belül is, főként pedig a birtokok egészében a növénytermesztés, az állattartás és a szőlő-gyümölcstermesztés szoros egységbe tartozott. Mind a végrendeletek, mind a vagyonbecslések azt igazolják, hogy a gazdák csaknem kivétel nélkül a több lábon álló gazdaság kiépítésén fáradoztak. Minden bizonnyal ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a legritkább esetben következett be elemi kár, vagy váratlan dekonjunktúra miatt csőd az egyes háztartásokon belül. A belső szervezettség a reformkor végére több tucat gazdaságon belül igen magas szintre jutott. Nemcsak a takarmány megtermelése és lehetőleg saját jószággal való hasznosítása fogalmazódott meg a tőkeerős gazdákban, hanem arra is volt gondjuk, hogy a szemes takarmányt vagy a kenyérgabonát saját maguk fel is dolgozzák. Ennek érdekében hozták létre a tanyákon a szélmalmokat, szárazmalmokat. Bozó János Városföldön kialakított gazdasága vagy Antal István Csődörön (ma Méntelek) létrehozott majorja példaértékű lehetett igen sok kecskeméti gazda számára. Valószínűsíthetjük, hogy a lényegesen nagyobb gazdasági háttérrel rendelkező földesúri birtokok sem sokban múlhatták felül gazdaságosságban, szervezettségben ezeket és az ezekhez hasonló gazdasági üzemeket. Bár az említett birtokok mind nagyságukban, mind szervezettségükben felülmúlták a középbirtokos parasztság gazdaságait, még sokkal inkább a közel ezer kisbirtokét, feltétlenül példaképek is voltak azok előtt. Ha nem is mindenben, de sok racionális megoldásban, újabb eszközök és eljárások utánzásában nyereség volt a kisebb birtokok számára is az ott tapasztalható gazdálkodási mód.