Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

V. Kereskedelem

is felhasználták.

720 A különféle igavonó jószág mindenekelőtt a helyi gazdák között talált vevőre. Merőben más volt a helyzet a juhászattal. Bár a juhok húsára és tejtermékeire mindenekelőtt a helyi piacon találtak vevőt, gyapjúk és bőrük a görög és zsidó kereskedők révén távolabbi városokba és külföldre került. A nagyállattartás hanyatlásával, a tanyagazdálkodás fejlődésével párhuzamosan a baromfi vált egyre fontosabb árualappá mind a helybeli, mind a pesti piacokon. Kétségtelen tehát, hogy az állattartás csaknem minden területe ezekben az évszázadokban is számottevő többletet eredményezett, és ez jelentette ezekben az évtizedekben az egyik legrendszeresebb pénzbeli bevételi forrást a város lakossága számára. A növénytermesztés távolról sem tudott olyan arányú többletet előállítani mint az állattartás. Főként illik ez a megállapítás a tárgyalt korszak elejére, bár kétségtelenül helytálló az egyik kortárs megfigyelése még 1850 táján is: „termesztvényeit nagyobb részint önmaga emészti meg" a város.

721 Külső piacra igen kevés növényi termék jutott. Miként láttuk a nagyobbrészt homokos talajon a gabonatermelés hosszú időn át alárendelt helyet kapott az állattartással szemben. A XVII. században az adatok sora igazolja, hogy általában nem termett annyi gabona, amennyi a lakosság ellátásához szükséges lett volna, annál is inkább, mivel a török elleni harcok során igen nagy mennyiségben kellett a városnak élelmiszert szállítania a szembenálló feleknek. De a XVIII. században is gyakorta találkozunk olyan bejegyzésekkel a számadások között, amelyek nemcsak a szomszédos településekről történő jelentős gabonavásárlásokra utalnak, hanem a távolabbi vidékekről történő szállításokat is igazolják. Kenyérgabonát és takarmányt egyaránt vásároltak a Tiszántúlról és Baranyából is. Az 1719. május 7-én kelt feljegyzés szerint „...Ugyanazon a napon érkezett meg Tóth István Baranyárul, és 10 kocsin 283 itt való öreg véka búzát hozott."

722 A következő évben Bán András a város megbízásából „Szentesen az ott való vékával vett 556 véka kölest."

723 Különösen a háborús években, amikor szokatlanul nagy teher nehezedett e téren a városra, vált szükségessé a gabona és a takarmány kiegészítése. A bővebb termés alkalmával a szállítási nehézségek, főként pedig a vermekben történő tárolás miatti minőségi romlás akadályozta erősen a kenyérgabona értékesítését, és így azt legtöbbször helyben takarmányként hasznosították. Mindez nem jelentette azt, hogy a helyi piacon nem adtak el jelentős mennyiségben gabonát. Ezt teljességgel egyértelművé teszi egyrészt az a tény, hogy nem minden háztartás tudta megtermelni a számára 720 Takács Sándor munkássága után sokan gyarapították a magyar szarvasmarha export történetére vonatkozó ismereteinket. A XVI. század végi vámjegyzékek ezirányú feldolgozását a közelmúltban KOCSIS Gyula végezte el: 1993. 721 SZABÓ Richárd: 1845. 821. 722 IV. 1510. a/ 1719. 38. 723 ÍV. 1510. a/ 1720. 76. A hasonló példák egész sorát lehetne idézni a következő évtizedekből is.