Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

IV. Közlekedés

végett Budáig, illetve Bécsig. A költségek csökkentése érdekében a magisztrátus már a hódoltság korában is Pesten házat vásárolt és tartott fenn, hogy az emberei minél kisebb költséggel tudjanak ott tartózkodni. A rossz, földes utakon viszonylag szerény mennyiségű terhet tudtak szállítani a szokásos fogatolással, a négy ökörrel vagy három-négy lóval vontatott szekerek is. A távolság, az egymástól jelentős mértékben eltérő utak és a szállítás célja egyaránt befolyásolta a terhek nagyságát. A terhelhetőség határait alighanem leginkább a sószállítások listái alapján tudjuk érzékeltetni. Ezen lajstromokon a szekerek többsége 12-15 mázsa sót szállított. Olykor előfordult a 10 mázsányi teher is, de akadt az átlagnál jóval nagyobb is: „de mivel egy szekér só, mely 20 mázsa 55 font lett" szól az egyik feljegyzés.

708 Ezek alapján tehát azt fogalmazhatjuk meg, hogy még a XLX. század első felében is a paraszti szekerekre általában 560-840 kiló közötti terhet pakoltak, ha nagyobb távolságra kellett szállítani, amelynek átlaga pontosan 700 kiló volt.

709 ÍV. 1504. c/195. 1825. Ekkor egy mázsa 100 font, azaz 56 kg. A korábbi századokban kb. 600 kg terhet raktak átlagosan egy szekérre. így vált Kecskemét környékén a „fertály" gabona több mint egy évszázadon át sajátos mértékegységgé, amely kb. két zsák búzával vagy rozzsal volt egyenlő. Tehát egy-egy szekérre legtöbbször 8 zsák gabonát raktak. Bővebben: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1985/d 147-158.