Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

számára, hogy mindaddig zaklassák a vargákat, míg céhszabályzatnk alapján ennek ellenkezőjét be nem tudják bizonyítani.

549 Nemcsak a helyi, hanem a távolabbi városok iparosaival szemben is kénytelenek voltak fellépni, és megkísérelni a tanács támogatását igénybe venni. „A mi csizmadia mestereink exponálván, hogy őket áruló helyeikről pesti csizmadiák ugyan pesti vásárokban injuriore deturbálták, determináltatott, hogy Ordinarius főbíró uram pesti mesterektül világosan értse meg, mely expositio ha igaz lészen, fogunk orvosságot keresni a n. pesti magisztrátusnál.

550 A szűkös adatok bizonysága szerint helyi kontárok elleni harcuk során ütköztek még a cigányok kontárkodó csizmadiáival is.

561 A kenyérféltés bizonyos értelemben érthető is volt részükről, hisz számuk valóban rohamosan növekedett. 1792-ben a kontárok elleni támogatás kérésekor kiemelik, hogy már 124 mester űzte a városban az ipart, és a következő évben is a további szaporodásukat kifogásolták a tanácsnál.

552 A következő panaszuk nemcsak arra világít rá, hogy a XIX. század dereka táján a tanács mind kisebb mértékben nyújtott támogatást számukra, hanem arra is, hogy a céheken belül és a céheken kívül egyaránt fellelhető a mind szélesebb körű minőségi romlás: a csizmadia céh panaszolja, hogy „némelyek a csizmákat ócska subabőrrel bélelik ... már 1837-ben is panaszt tettek emiatt, de nincs foganatja." A további hitelrontás érdekében azt javasolták, hogy Nagy Sándor mester társukat emiatt tiltsák el a gyakorlattól.

563 A szabók ugyancsak népes céhe is kénytelen volt visszatérően hadakozni a kontárokkal. Velük szemben a kontároknál is lényegesen nagyobb konkurrenciát jelentett az ügyes kezű asszonyok sora, akik minden bizonnyal sok megrendeléstől fosztották meg őket. Köztük is a tanácsnak kellett igazságot tenni: „Valakik a mesterséget céhbeli mesterektől megtanulván felszabadultak, s kontárkodtak, meg fognak zaboláztatni. Akik pedig csupa természetbeli habilitásból, mint némely asszonyok és leányok szabó munkát tesznek, ne háborgattassanak, nem esvén az illyetén kontárok nevezete alá."

564 Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a városi közigazgatás ekkor sem léptet életbe különösebben szigorú rendszabályokat, mivel a lakosság ellátása számunkra fontosabb volt a szűk szakmai érdeknél. Mivel pedig a szabócéh a salamoni döntésben nem nyugodott meg, és újabb kérésekkel állott elő, a magisztrátus néhány évvel később már az önkényes értelmezés elkerülése érdekében pontokba szedve tette közzé rendeletét, amelyet célszerű teljes terjedelmében megismernünk, mivel a konfliktusok jellegére több figyelemre méltó kitételt tartalmaz: „A szabó privilegizált. céh és némely varró asszonyok között a fölsőség által is 549 XV. 9. 1760. március 24. 550 XV. 9. 1758. május 6. 661 IV. 1504. b/ 76. 1774. április 29. 477. 662 IV. 1504. b/ 76. 478. 663 IV. 1504. b/ 69. 1847. március 12. 244-245. 554 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 85. 1774.