Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

feljegyzések minden bizonnyal nem is tükrözik igazán azt a sokoldalú jelenlétet, amely mindig is az élelemzés egyik meghatározója lehetett. Tekintettel arra, hogy mindenekelőtt a helyi, pontosabban a családi igények kielégítésére tenyésztették, gyakorlatilag csak húsa révén tudták hasznosítani, és hosszú időn át alig jár nyomában komolyabb jövedelemképződés. Talán éppen ezért a szakirodalom is elég mostohán bánt a sertéstenyésztés fejlesztésével. Csak 1828-ban jelent meg nálunk a szakirodalom első jelentősebb munkája, Popovits: A sertések tetemes hasznairól szóló könyvetske címmel. A feléje forduló figyelem fokozódásának oka lehetett a juhtenyésztés mind érezhetőbb visszaszorulása is,

448 amely a lakosság húsellátásában idézett elő komolyabb hiányt. A városban található sertések számának megállapítása sokkal nehezebb mint a korábban tárgyalt állatok esetében. Éppen azért, mivel olyan nagy számban nem tartották mint a juhokat, így komoly adóalapot sem képeztek, és nem ritkán még a legcsekélyebb adó fizetésére sem kötelezett háztartásoknál is fellelhetők voltak, az adólajstromok e tekintetben nem igazán megbízhatóak. Egybéként is csak a tenyészállatokat írták általában össze, és ismerve a sertések viszonylag nagy szaporulatát, ezek a feljegyzések legfeljebb egyfajta tendenciát jelezhetnek. (L. XVTII. táblázat.) XVIII. táblázat A TENYÉSZSERTÉSEK MEGOSZLÁSA AZ EGYES VAGYONI CSOPORTOK KÖZÖTT Vagyoni csoport 1707 1757 1780 1847 Törpe gazda 6 18 19 12 Kisgazda 49 60 141 67 Közepes gazda 55 110 196 177 Nagygazda 120 769 652 390 Összesen: 230 957 1 008 646 A táblázat számai egyrészt azt érzékeltetik, hogy ez az állomány a helyi szükségletet sem elégíthette ki. Ezt megerősítik a korabeli feljegyzések is: „a szerb szélektől ide évenként 2000 darab mangalicza hajtatván be a többit a lakosok maguk nevelik".

449 Miként lájtuk, a hízósertések számát rendszerint a déli országrészből, esetenként a Balkánról felhajtott jószágokkal egészítették ki. Már 1662-ből is maradt fenn arra vonatkozó adatunk, hogy „uszódi emberek hajtottanak volt disznókat eladásra". Másrészt érzékelteti a táblázat azt is, hogy az egyes vagyoni csoportokon 448 GAÁL László: 1966. 309-311. 449 CSÁNYI János: 1840. 78. Csányi János, a későbbi főbíró igen jól ismerte a helyi viszonyokat, adatai megbízhatóak.