Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

fizetése és a nyírás költsége volt.

441 Éppen ezért a nagyállattartás mellett, gyakran annak rovására a juhtenyésztés vált egyre inkább meghatározóvá a mezőgazdaságon belül még a nagybirtokokon is. Rendkívül jellemző e tekintetben Széchenyi István 1829-ben készült feljegyzése: „elszántam magam ... 25000 birkám mellett oly egyszerűen és takarékosan élni, mintha csak 3000 volna."

442 Kétségtelen, hogy az ország mind nagyobb részén vált a juhászat a jövedelemszerzés és a vagyonképzés egyik meghatározó részévé. Ez egyértelművé vált Kecskeméten is főként a XVIII. század végétől. Mindezt a korabeliek is többször megfogalmazták. 1790 táján Ladányi Gergely nótárius, majd későbbi főbíró megállapítása szerint is a város jövedelme: „... főképpen vagyon borbul, némelyeknek gabonábul, marhákbul, lovakbul, juhokbul és ezek jóféle gyapjábul."

443 1835-ben a választott közönség tesz szemrehányást a tanácsnak: „Előterjesztvén, hogy bár a juhtenyésztés a legnevezetesebb ágát tenné a város jövedelmének, nem volna mindamelett ezen jövedelem ágára az elöljáróságnak a figyelme kiterjedve ... sem alkalmas úsztatóhelyek, sem gyapjú vásári engedelemről gondoskodva nincsen", zárul a méltatlankodás.

444 Éppen ezért célszerű egy rövid áttekintést adni arról, miként részesültek a juhászat hasznából a társadalom egyes rétegei, milyen mértékben vált rétegképzővé az állattartásnak ez az ága a város társadalmán belül. Ehhez érdemes felidézni a XVII. táblázat adatait. Az egyik legfontosabb megfigyelésünk az lehet, hogy a megadóztatott juhok számának alakulása erősen eltér a háztartások számának változásától. Ha az 1707-ben adózás végett összeírt gazdák számát 100-nak vesszük, 1757-ben 433, 1780-ban 591, 1847-ben pedig 715 lesz az index. Tehát a növekedés bár nem egyenletes, de mindenképpen egyenes vonalú, érdemi visszaesés ezekben az időmetszetekben nem tapasztalható. Különösen nagyarányú volt a növekedés üteme, miként a legtöbb alföldi mezővárosban is, a század első felében. Ezzel szemben, ha az 1707-ben megadóztatott juhok számát 100-nak veszem, a század derekán 1083, tehát a lakosság növekedési arányánál lényegesen nagyobb, de 1780-ban már csak 548, és a forradalom előtt pedig csupán 429 volt az index. A fél évszázad alatti rendkívüli növekedést tehát fokozatos létszámcsökkenés követte a következő kb. száz év során. Mindkét tendenciától eltér a juhos gazdáknak a társadalom egészén belüli százalékos arányának alakulása a négy időpontban. 1707-ben még a gazdák 28,2%-a fizetett juhok után adót, tehát a csaknem minden 441 GAÁL László: 1966. 286. A legrégibb pontos és megbízható jövedelemszámítás a kismegyeri juhászatból származik. Eszerint ez a puszta 1786-ban több mint 580 forintot jövedelmezett. Itt egy juhra 0,24 ft. jövedelem jutott. 1787-ben a tarkányi apátság birtokán a juhászat jövedelme 480 forint volt. Itt egy juh után a jövedelem 0,61 forintot ért el. Ugyancsak 1787-ben az ácsi nagybirtokon a juhászaton belül a juhra eső nyereség: 0,29 forint lett. Uo. 289. 442 GAÁL László: 1966. 288. 443 22. Szilády Károly feljegyzései, I. 444 ÍV. 1503. a/ 1835. augusztus 30.