Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

Tekintettel arra, hogy az egyik legősibb foglalkozásról van szó, amely egykor a lakosság számottevő részének életkörülményét határozta meg, célszerű néhány társadalmi vonzatát is felvillantani. Az eddigiek alapján is egyértelművé vált, hogy a lótenyésztés hagyományos formája aránytalanul oszlott meg a lakosságon belül. Még differenciáltabbá válik az összkép, ha azt nézzük meg, milyen számban tenyésztettek az az egyes vagyoni rétegekhez tartozó gazdák ilyen keretek között lovakat.

336 (L. XV. táblázat.) Lótenyésztésből érdemi hasznot nyilvánvalóan csak azok a gazdák szerezhettek, akik legalább 5-6 anyaállatot tartottak, tehát legalább 7-10 jószáguk volt a ménesekben. A táblázat adatai szerint 1707-ben mindössze kilenc ilyen gazda volt, amely szám az adófizetők egészéhez viszonyítva csaknem elhanyagolható. Érdemes viszont felhívni a figyelmet arra, hogy ezek és a 3-6 lovat tartók békésebb körülmények között minden bizonnyal jóval nagyobb állománnyal rendelkeztek. Mondhatjuk, hogy nagyságrenddel nagyobb ezen gazdák száma a XVIII. század derekán, hisz közel hetvenen tartoznak ezek közé. Ali darabnál nagyobb állomány felső határa néhány esetben igen magas volt. Még 1786-ban is Nagy Jánosnak és Fekete Sándornak 60-60, Kiss Pálnak 102, Sárközy Pálnak 208 és Szeles Györgynek 214 lova volt a rideg ménesekben.

337 Az viszont kétségtelen, hogy csaknem nagyságrenddel csökkent a legnagyobb lótartók egykori állománya. Igényes lótenyésztésre mindig is csak a jómódúak vállalkozhattak. Ugyanakkor ez a foglalkozás jelentősen hozzájárult a vagyonképzéshez is. Társadalmi-gazdasági hatásának érzékeltetése érdekében érdemes néhány további adatot kiemelni. A közepesen vagyonos és a gazdag háztartások tulajdonában volt 1707-ben a méneses lovak 59,3%-a, 1757-ben már 61,4%-a. Ez az arány 1780-ban már 90,5-ra nőtt, és 1848-ban a ménesekbe kivert lovak csaknem 96%-a az adózók alig több mint egy tizedének a tulajdonában volt. Ezeket a számokat azért is célszerű rögzíteni, mert csak így érthető igazán, miért vált csaknem elementárissá a városon belül a nagyállattartás céljait szolgáló legelők felosztásáért és szántófölddé alakításáért folyó küzdelem, miért osztotta meg magát a magisztrátust is a közlegelők fenntartásának szorgalmazása.

338 A táblázat és az ezt követő elemzés IVANYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b adatai alapján készült. IV. 1504. cl 164. Bár ezek a számok idővel alaposan mérséklődtek, de még a szabadságharc idején is többen jelentős állományt tartottak: Szabó György 23, Ferenczy Gergely és Magyar Antal 24, Szél József 25, Fórián György 29, Csernus Mihály 30, Kovács László pedig 48 ló után fizetett legeltetési díjat, és tucatnyian voltak, akik 15-20 lovat, csikót tartottak a ménesekben. IV. 1504. cl 197. Erre vonatkozóan 1. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1992.