Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])

Nemzetiségpolitika Magyarországon - 1945 - A kollektív bűnösség elfogadása

magunkra, és ne felejtsük el azt, hogy a rablott holmival való élés olyan demoralizálást jelent, ami súlyosabb veszteség, mint a rablott holmi gazdasági értéke". A svábság háborús bűnökkel is vádolható tagjainál is ügyelni kell arra, hogy ellenük se legyen semmiféle külön akció, a telepítési akció részeként bonyolítsák le a velük szembeni eljárást. Rámutatott arra, hogy minden olyan terv, „amely a svábságot veszi alapul, és azt próbálja definiálni és körülhatárolni, múlhatatlanul valamiféle fajelméletbe fog torkollni, amit el kell kerülni".

51 A pártközi értekezleten Erdei elnökölt, aki bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a svábkérdés átfogó rendezését igazából az tette akuttá, hogy „a határokon magyar népesség került át, akiket el kell helyezni, és az ország túlnépesült agrárvidékeiről a földhöz juttatandó agrár szegény népet földhöz kell juttatni és letelepíteni", valamint „a fasiszta németek kitelepítése, mint politikai követelmény általánossá és sürgetővé lett a magyar közvéleményben." Ismertette a kormány által eddig tett intézkedéseket, amelyek közül az összeköltöztetésre, illetve községek kiürítésére tett belügyminiszteri utasításait, valamint a Népgondozó Hivatal szervezésére tett erőfeszítéseket említette. Kiemelte, hogy a Népgondozó Hivatal máris kész a lebonyolítás megkezdésére, erre technikailag is felkészült, csupán az eljárás alapelveinek tisztázására vár. A kérdés megoldásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy sikeres és gyors megoldás csak a svábok kitelepítése lehetne, de ezt a külpolitikai körülményeink - a szomszéd államokban élő magyarság helyzete, a SZEB magatartása -, s a technikai nehézségek, („hová és hogyan bonyolíthatnánk ezt le") nem teszik lehetségessé. Ezzel szemben tehát egy „bizonyos mértékben leplezett és részleges" megoldás előtérbe helyezését javasolja. Amely valójában azt jelentené, hogy jogilag a volksbundistákra, az SS kötelékébe belépettekre, a nevüket visszanémetesítőkre és a nemzetellenes cselekményekben elítélhetőkre terjesztenék ki, de a végrehajtást „ki kellene szélesíteni, hogy a németség legnagyobb része mégis kitelepíthető legyen". A technikai akadályok azonban itt is fönnállnak. Ezért ezzel szemben olyan megoldást javasol, „amelyet a magunk körében, a Bibó Istvánnak a svábkérdéssel kapcsolatban írott memorandumait, valamint a pártközi értekezlet jegyzőkönyvét közöltük a Bács-Kiskun Megyei Levéltár 1992-es évkönyvében /330-382./. Az ezzel kapcsolatos idézeteket az ott elhangzottak összefoglalásakor minden esetben külön nem jelzeteljük. Bibó István évtizedekkel később úgy emlékezett, hogy Erdei az ő javaslatát vitte a pártok elé. A pártközi értekezletet Erdei vezette, és a jegyzőköny tanúsága szerint egészen eltérő véleményt fogalmazott meg, sem 6, sem a többi párt képviselője nem osztotta a bibói aggályokat.