Bláho Vince búcsúbeszéde Kecskeméten 1772-ben (Kecskemét, 1991)
egyező akarattyából, hívségessen szolgáltak, kiket noha mind töröknek, mind tatárnak kegyetlensége velünk egygyütt felette szorongatott, mégis mindenkor velünk álhatatossan megmaradtak. A többi közt, egy György nevű tisztelendő atya mit nem szenvedett a Tökölyi háborúban? A residentziából kivonattatván, a kurutzoktúl sokféleképpen megtsúfoltatott; a többi közt egy nyereg nélkül való lóra kínszeríttetett felülni, és azokkal sok mérföldnyire lovagolni: kit a mi eleink sok költséggel és fáradtsággal váltottak viszsza azok kezéből. 62 Más tisztelendő atya, vezeték névvel Letkesi (hamarább Litkei János) Budának első megszállása után, a pesti törököktúl megfogattatván, külömb-külömbféle módon sanyargattatott, és hogy rabságra ne vitetnék, a mi eleinktől hasonlóképpen sok fáradtság és fizetés által váltatott meg. A 62 Nehéz a történetnek idejét s okát felnyomozni. Urunk 1677-dik esztendejében a Tisza mellékén nagyon emelkedő pártosok fejedelmévé választatott Erdélyből kijött Tökölyi Imre. Epitom. Timon. ad hunc annum. Alii ad subsequens id reponunl. Ez számos hadaival, hogy 1677-ben Ketskeméten volt légyen, ugyan ketskeméti jegyzések közt olvastam. Akkori kóborlás, ölés, pusztítás mondatott jobbára Tbkblyi járásának, ki is a törökkel hadi társaságban lépet. Erdélyben, Hadadon lakó Wesselényi Pál, Magyar Országra pártos vitézeivel 1677. kiütvén, Nagy Bányán a szent házakkal és személyekkel melly istentelenül bánt, leírja Pater Kazi Societatis Jesu in História Regni Hungáriáé Lib. XI. pag. 201. Már a mi papunkon elkövetett méltatlanságot így magyarázta előttem egy élemetes betsületes ketskeméti gazda, attyától való hallomásból. Wesselényi Pálnak háborító katonái, Tsuda István hadnagygyal tsatépatét indítván klastromunkban, erőszakkal rohantak egy elöregedett György nevű atyára, hogy mint foglyot elviszik. A praesidens, az is György nevű (Pater Kultsár lehetet), megszánván az öreget, magát fogatta meg inkább, tsak hogy a szerzetes alattvalói maradgyanak békével. Ragadák tehát a praesidenst, és lóra ültetvén, lábait együvé kötözték. így vezettetett a nyomorúltt Erdélybe Wesselényihez. A Tanátsnak (legalább a katolikus részről) viszsza tetszet ezen szentségtöréssel való ragadomány. Utánna ment Patai András és Tóth György; ezekkel pedig más két kalvinus tanátsbéli, Kamarás János és Kalotsa István. Ezek által váltatott viszsza Pater György, száznál több lefizetett aranyon. Fides penes Authorem. Ez lehetet ama kigondolt mesterség, mellyet eléb említet Kohári Imre. Ha úgy: történt tehát e dolog 1679-dikben; hihető azon okbúl, hogy a kalvinus atyafiaknak a Szent Miklós temploma kerítésében megégett imádkozó háza felépítését, a pápista rend keményen, amint nem régen hallánk, ellenzetté s mindeddig gátolta. A katolikusok gyűlölőinek azon időbéli több dühösködését leírta Paler Kazy Ferenc a Magyar Országi Históriában Xldik Könyvben 1674-dik esztendőre.