Bláho Vince búcsúbeszéde Kecskeméten 1772-ben (Kecskemét, 1991)

barátokat e varasban; hihető, hogy akkori egyházi rendből való pásztorokat, vagyis, miként nevezzük magyarul, tisztelete* xrilági papoknak segétségére. Kifogytak eféle, tiszteléssel nevezendő papok és pásztorok. Ketskeméten utolsó plébánosnak mondgyák Gyaffrás nevű, gyöngyösi fiút, ezerhatszázharmintz tájban; ki e templomban prédikálván, orra vérének hirtelen és megállíthatatlan folyásában, életével tisztét is elvégezte. A szerzeteseknek száma is megkevesedett azon egyenetlen időkben. Halgattak az iskolák az háborúságnak tsattogási között: a boszonkodó Marsnak tábora elfuttatta a magyar földrül a szeled tudo5 Megnyomorodott országunkba beköszöntek a lutheránusok 1523-ban, legelsőben Budán, Grine Simons iskolamester által; de ennek hamar tömlöttzel fizettek az új evangeliomért. Timon, Epitome ad citatunt annum. Kiszabadult Simon és helvetziai Basileában, Ekolampadius után, mint fél-lutherános prédikátor végezte életét. Biner S. J. in Apparat. Erud. Pars VII. LiberII. Caput IV. Articulus VI. Mohátsi veszedelem után tágasb úton jártak, kivált az Felső Magyar-Országban. Az Alföldön szaporodtak 1531-dik tájban, ha Lampe Adolf Trajectumban 1728-ban nyomtatott könyvének hiszünk; mert Bálint nevű prédikátor, minekutárma Dunántúl Pápa varasát, vidékjével együtt Luther szakadására fordította volna, Török Bálint debretzeni földesúrtól elhívattatván, Debretzenben is reformata ecclesiát 1531-ben támasztott. Ita ejus História Ecclesiae Reformatae in Hungária et Transylvania, vag. 628. Okát ezen költemény terjedésének adgya más könyv, mellynek felülírása: Az Isten vitézkedő Anyaszentegyháza allapattyának, és világ kezdetétől fogva, a jelen való ideig sokféle változásinak rövid históriája. Nyomtattatott Basüedban CID. IDCCLX. pag. 419. ezen szókkal: „Az királyok is (Zápolya János és I. Ferdinand) veszekedvén az ország felett, az alattok valókhoz engedelmessek voltának: úgyhogy MDXXXIII-dik tájban Pápa, Debretzen s más nagy várasok reformálodtanak volt. MDLX-dik esztendő tájban majd egész Magyar-Ország a reformata és lutherana vallást követte." Elsőben ugyan a megtántorodott magyarok Luther után indultak; azután sokakat, nevezetessen Vics Pétert, erdélyi fejedelemnek tisztét, Munkáts várának urát, Zvinglius és Calvinus mellé édesített Kálman-csehi Márton, debretzeni prédikátor. Paris Pápáinak Szebenben 1684-ben nyomtatott könyvetskéje: Rudus redivivum pag. 44. e változásról így szóll: „Eodem anno (1557) Martinus Kalman-chehi, alias Claudus dictús, pastor ecclesiae debreceniensis juxta Zvinglii, Calvini, Bullingeri doctrinam, ecclesias reformare incipit." Tíz esztendő múlva gyűlés tartatott Debreczenben, azon kérdésnek: Luthert kell-é vagy Zvingliust és Kálvinust inkáb követni? megfejtésére; amint bizonyíttya azon Rövid Chronika, melly az közelebb elmúlt száz esztendők alatt Debretzenben esett emlékezetesb dolgokrúl etc. öszveszedegettetett Bartha Boldisár által Debreczenben 1666. Ebben pag. 3. ez olvastatik: „1567-dik esztendőben Böjt elő havának 24. napján az Magyar Országban Tiszán túl és innen lakó prédikátori rendek az keresztényi vallás tractálására itt Debretzenben szent gyűlést tártának. Ugyanakkor az helvetziai igaz confessionak alá is írnak."