Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

III. IPAR - 3. Régi és új mesterségek

helyzetet teremteni. Bár kétségtelen, hogy a nemesek tulajdonában számukhoz képest viszonylag sok malom volt, nagyobb részük mégis a paraszti háztartásokhoz, illetve ugyancsak figyelemre méltó arányban az iparosokhoz tartoztak. (L. XVIII. táblázat.) Tíz olyan szerényebb vagyonú gazda is volt, aki malmot működtetett. A jó műszaki állapotban lévő malmok a jelentős vámok miatt érthetően figyelemre méltó jövedelmet is eredményezhettek. Ennek következménye, hogy a század derekán bizonyos fokú centralizáció is megfigyelhető tulajdonlásukban. Minden ötödik malom tulajdonosnak kettő vagy több malma volt, tehát 17 gazda birtokolta a malmok 35%át. A gabona mellett a különféle olajos magvak feldolgozása volt az egyik legjentősebb ipari tevékenység. Az „olajütés", az olaj préselés is már a XVIII. században jelentkezett, és a XIX. század derekáig mind mennyiségi mind minőségi változások is megfigyelhetők. 1815-ben Ladányi Gergely kért olajmalmához fundust a várostól. 1820-ban Schweiger Márton türelme zett izraelita kapott 20 évre engedélyt olaj malom működtetésére. 1829-ben csaknem egyidőben Csillag Mártonnak, ugyancsak türelmezett izraelitának, és Ferenczy Györgynek, Gergelynek, és Lászlónak nyílt lehetősége olajmalom működtetésére.

263 A fokozódó konkurencia jele volt, hogy 1844-ben â választott közönség a malmos gazdák kívánságának megfelelően nem javasolta Hakker Lőrincz izraelita számára egy újabb olaj malom engedélyezését, „. . .kit a törvény sem jogosít.. .* erre. Érdemes felfigyelni arra, hogy a tanács nem tartotta elegendőnek a választott közönség érvelését, az elutasítás indoklását, és csak azért tekintett el az engedély kiadásától, hogy a felesleges ellentéteket, vitákat a választott testülettel elkerülje.

26 A XVII-XVIII. században az egyik legjelentősebb céh a szappanosoké volt. Tagjai csaknem kivétel nélkül jómódúak voltak, de akadt közöttük nem egy, aki a leggazdagabbak között érezhette magát. A XIX. század derekára ez az iparág lehanyatlott: 1850-ben már mindössze három szappanost vettek nyilvántartásba.

2 5 A gyümölcs- és szőlőtermesztés melléktermékeinek feldolgozására már a XVI. szazadtól van adatunk. A következő századokban a szeszfözés mind szélesebb rétegeket érintett, de túlságosan sokan még az egyszerű szeszfőző üstökkel, fazekakkal sem rendelkeztek. Tekintettel arra, hogy lényegesen kisebb tőkét igényelt, helyszükséglete pedig elhanyagolható volt, a legkülönfélébb vagyoni rétegeken belül fellelhető a szeszfőzés évszázadokon át. A XIX. század derekán éppen azt figyelhetjük meg, hogy a nemesek távol tartották magukat ettől. A kisebb, gyenge technikai felszereltségű üstöket nagyobbrészt a szegényebb rétegek tagjai működtették, míg az újabb, igényesebb árú előál-