Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

III. IPAR - 1. A mezővárosi ipar

letek kielégítése érdekében ritkán járult hozzá. Ezért a csizmadiák pl., akik már 1837-ben 270-en voltak a városban, úgy egyeztek meg, hogy egyik részük az egyik heti vásárban, a másik pedig a következőn árusítja portékáit. 0 Csak ritkán fordult elő olyan eset, hogy valóban a minőség érdekében léptek fel: 1847-ben ugyancsak a csizmadia céh azt panaszolta, hogy a csizmákat többen ócska subabőrből készítik, és 1837 óta megtett többszöri panaszuk nem járt eredménnyel.

231 Ezekben az évtizedekben már ritkán fordul elő, hogy a céhek egyes csoportjai a hitelrontás meggátolása érdekében fellépnek. Sokkal inkább az vált jellemzővé, hogy a gyenge minőségű hazai anyagokat mind drágábban dolgozták fel, és akadályozták a külföldi nyersanyagok felhasználását. Az igazi harc azonban a céhes mesterek és kontárok között folyt évtizedeken át. Tekintettel arra, hogy a lakosság létszáma folyamatosan és viszonylag nagy ütemben nőtt, az elfogadható ellátás és a szociális nyugalom megőrzése érdekében a magisztrátus nagyfokú türelmet tanúsított a céhen kívüli termeléssel szemben. A céhek ismételt tiltakozása ellenére is egyre többen voltak a városban, akik a mesterség elsajátítása után a céhbe nem léptek be és úgy folytatták mesterségüket; sőt a mesterség formális tanulása nélkül ipart űzők száma is gyarapodott. Jellemző adatként említjük csupán, hogy 1830ban a szűcs céh 93 egyént vett nyilvántartásukba, akik céhen kívül űzték mesterségüket. 2 A régi kötöttségek fellazulásának egy újabb fokát dokumentálja az asztalosok 1847-ben a tanácshoz benyújtott panasza, amely szerint a kontárok nemcsak elszaporodtak igen nagy mértékben a városban, hanem a céhszabályok ellenére legényeket és inasokat is tartanak, áruikkal az országos és heti vásárokon megjelennek. Közülük néhányan hajlandók ugyan a remeklési díjat lefizetni, de „remekelni" nem akarnak. A céh határozott tiltást követelt, de a tanács salamoni döntést hozott: a kontárok a vásárokon kötelesek 233 külön árulni portékáikat. A céhek bomlásának újabb jele, hogy szegényebb mestereket bedolgozóként alkalmaztak. E folyamat főleg a takácsok között figyelhető meg: Kolozsi Sándor takácsmester pl. Csapó András szegény mester társát fogadta fel, „. . .a szövésért fizetendő fele summára, a pamut szövetért pedig rőfjét 4 krajcárjával.. ." díjazva. A céhek visszafordíthatatlan bomlásának egyik legfőbb előidézője kétségtelenül az 1840. évi VI. és X. tc. volt, amely megszüntette a céhek korábbi kiváltságainak jelentős hányadát, amikor biztosította azt, hogy egy-egy ipart a céhen kívül is lehet űzni.

235 A belső válság kétségtelen jelei ellenére az egyes céhek mind számban, mind gazdasági erőforrásaikat tekintve még tudtak gyarapodni a reformkorban is. Működésükhöz a korábbiakhoz képest jobb