Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

III. IPAR - 1. A mezővárosi ipar

Míg a falusi és mezővárosi céhes iparosok általában az elemi ipari szükségletek kielégítésére vállalkozhattak, (ács, kőműves, lakatos, bognár, kádár, kovács, ritkábban bádogos, cserepes stb.), továbbá csak a legegyszerűbb eszközöket készítették el, illetve a kevésbé fontos igényeket elégítették ki, (molnár, szabó, takács, szűcs, tímár, kalapos, szíjgyártó, üveges stb.) Kecskeméten néhány olyan mesterség is meghonosodott, amely már a városiasabb igények jelentkezéséről árulkodtak: szobafestő, orgonakészítő, cukrász, ezüstműves, könyvkötő stb. Mivel pedig a mesterséget űzők száma és mesterségek félesége is feltétlenül jellemző egy mezővárosban jelentkező igényekre, érdemes egy rövid korabeli felsorolást idézni: „Jelenleg van Kecskeméten: 310 csizmadia, 120 ruhaszabó, 28 szűrszabó, 147 vászontakács, 104 szűcs, 38 tímár és cserzővarga, 36 ács és kőműves, 63 molnár, 26 bodnár, 4 kádár, 30 asztalos, 20 szíjgyártó, 52 kovács, 47 lakatos, 4 kolompár, 3 rézmíves, 2 bádogos, 2 ötvös, 4 puskamíves, 2 késcsináló, 2 gyolcsfestő, 4 mézeskalácsos, v. bábsütő, 4 kötélgyártó, 1 kapczakötő, 8 czipevarró, 1 esztergályos, 6 gombkötő, 10 kalapos, 3 fésűs, 3 rostacsináló, 3 könyvkötő, 2 órás, 8 gerencsér, 12 tégla s cserépégető, 4 szappanos, 5 sütőmester, 2 nyerges, 2 üveges, 2 irhakészítő, 4 divatárusnő, 8 főkötővarrónő, 1 kesztyűs, 1 posztónyíró, 1 szegkovács, 1 mázsakészítő, 3 köszörűs, 1 kéményseprő, 1 szeszégető, 1 szobafestő, 1 orgonacsináló, 1 keményítős, 10 talicskacsináló, 2 olajsajtoló, 8 mészáros, 12 hentes, „akik nemcsak a helyi szükségletre termeltek," . . .hanem nagyobb része az ország számos vidékinek vásárit is ellátja készítményeivel.. ,"

228 A céhek egykori rendeltetése és társadalmi megítélése a feudális társadalom késői szakaszában igen nagy változásokon ment át. Egyre kevesebb olyan tevékenységet lelhetünk fel náluk, amelyik fennmaradásukat még ekkor is indokolttá tette volna. Ezekkel szemben viszont növekedett azon tényezők száma, amelyek a hétköznapi termelő és értékesítő lehetőségeket voltak hivatva korlátok közé szorítani. így érthető, hogy a kortársak közül mind többen sértették meg a céhszabályok tiltó rendeleteit, és a közfelfogás nem talált semmi kivetnivalót ezen regulák áthágásában. De a céheken belül is egyre összetettebb és mélyebb ellentétek alakultak ki. Ezek között az egyik leginkább szembetűnő, a formákat mereven őrzők, illetve az újabb igényekhez alkalmazkodók között jelentkezett. Pl. a szűrszabók azt kifogásoltak már a század elején, hogy „.. .némely fiatal mester emberek új szabású, kerek, hosszú galléros szűröket akarnának készíteni. .." Mivel ezt a régiekhez ragaszkodók luxusnak tekintették, azt állítva, hogy „. . .az azokat viselőknek nemcsak káros, de veszedelmes is. . ." annak készí229 tését és árusítását megtiltották. A konkurencia megfékezése érdekében az egyes céheken belül a mesterek számát is korlátozni kívánták, de ehhez a tanács a szükség-