Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)
II. MEZŐGAZDASÁG - B/Állattartás - 3. Juhtenyésztés
szállítása, a pásztorkodás több területe mellett a gabona cséplése helyett a nyomtatásnál voltak nélkülözhetetlenek. Ez a hosszan tartó munka „roppant lecsigázza a kecskeméti lovakat. .." még évtizedeken át. Éppen ezért erre az annyira fontos munkára még a szilaj ménesekből is fogtak ki megfelelő számban lovat. 3. Juhtenyésztés Az állattenyésztésen belül kétségtelenül minden szempontból a juhászat volt az egyik legjelentősebb. Ennek ellenére éppoly extenzív módon tartották a juhokat mint a szarvasmarhák jelentős hányadát. Juh-hodály vagy ól csak néhány esetben állt rendelkezésükre, ahol legalább a téli zimankó elől menedéket találhattak volna. A juhászok az évszázados tapasztalatok alapján gondozták nyájaikat, és semmiféle szakképzést nem kaptak. 198 A korábbi magyar juh és a racka juh mellett a századfordulón egyre nagyobb számban tenyésztették a „bürge" juhot, a merinóit, amelynek gyapja lényegesen finomabb, jobban értékesíthető. 199 XVI. táblázat. A SERTÉSEK ÉS A JUHOK MEGOSZLÁSA Rendi tagozódás Vagyoni tagozódás 1-2 3-10 .. OS 1-10 sz. 11-50 51100 101500 501 össz. Rendi tagozódás Vagyoni tagozódás sertést tartott iul ot tart ott össz. Nemesi háztartások vagyontalan Nemesi háztartások vagyontalan Nemesi háztartások töroegazda 1 1 Nemesi háztartások kisgazda Nemesi háztartások középgazda 3 6 5 2 Nemesi háztartások középgazda 3 3 ( V 6 5 2 13 Nemesi háztartások nagygazda 4 i6 m 0 7 14 2 23 összesen 7 i9 m 6 6 13 16 2 37 Paraszti háztartások vagyontalan Paraszti háztartások vagyontalan Paraszti háztartások törpegazda 7 r 3 22 1 26 Paraszti háztartások kisgazda 35 2 3 7 1 28 4 1 34 Paraszti háztartások középgazda 31 16 4 7 1 46 25 6 78 nagygazda 22 38 6 0_ 10 36 37 1 84 összesen 95 56 1' n 5 106 66 44 1 222 Iparosok es kereskedők vagyontalan Iparosok es kereskedők törpegazda 1 . Iparosok es kereskedők kisgazda 1 m Iparosok es kereskedők kőzépgazda 2 • .* i 1 I Iparosok es kereskedők nagveazda összesen 4 \ 1