A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)

A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN — Iványosi-Szabó Tibor - IV. A szabadságharc megszervezése és sikerei

Ugyanakkor a nyár végén a társadalmi feszültségek további éleződése is kitapinthatóvá vált. A Duna menti zsellérek és napszámosok panaszát fogalmazta meg szeptember elején a pataji Tüzkü Imre, aki a polgári átalakulás következetlenségeit tette szóvá: „. . . azt hittük, hogy lesz fül, melly meghallja, lesz szív melly megszánja, a pártfogásért, orvoslásért esdeklő ügyet: de fájdalom, minden tárgy úgy mutatja, hogy a régi van meg, csak mondurt húztak rá ujjat, de hallgatok, mert statárium van kiszegezve ..." A polgári szabadságjogok sem lelkesítik igazán: „. . . szabad a gondolat, szabad a szó! de kötéllel biztatnak érte; van egyenlőség! táborba menni a ráczok ellen, de nincs egyenlőség a közös jövedelemhez!" Megismétli a korábbi hónapok tapasztalatait : a jobbágyfelszabadítás nem mindenkinek okozott igaz örömet. „Ha valaha robotoltunk volna, úgy nyertünk volna a szabadsággal felmentetvén az úri szolgálat terhe alól; ha robotosok lettünk volna, akkor legalább egy kis kender s káposzta földünk csak lett volna, melly most birtokunkban maradt volna . . ."

237 A társadalmi ellentét és az elégedetlenség az ország sok más részén is hasonló élességgel vetődött fel. Ezeket a szorongató és fenyegető gondokat kívánta kihasználni a bécsi udvar arra, hogy a Batthyány-kormányt engedményekre kényszerítse, a márciusban kivívott jogok, eredmények egy részét visszavonja. Az augusztus 31-én kelt leirat teljesíthetetlen követelményeket támasztott a magyar kormánnyal szemben.

238 Ezzel egy időben Jellasics báni méltóságába történő visszahelyezése nyilvánvalóvá tette, hogy a bécsi udvar a fegyveres leszámolásra törekszik Magyarországon is, miként tette ezt néhány héttel korábban Milánóban és Prágában. Szeptember első hetének válságos napjait betetőzte a horvát bánnak szeptember 11-én Magyarországra történő betörése és a Dunántúlon végbevitt pusztítása. Kossuth Hírlapja joggal állapította meg: „. . . Miről 100 szónok sem győzte volna meg a népet, arról a horvát hadjárás győzte meg : hogy az, ki magát nem védi, a császár nevében a császár emberei által régi jobbágyi rabszolga lesz."

239 Kétségtelen, hogy az ellenforradalom fegyveres támadása a polgári átalakulást tette kérdésessé Magyarországon. Ezt érezte meg szinte ösztönösen a magyar parasztság, és ezért mérsékelte korábbi követeléseit. Nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbágyfelszabadítás eredményeinek megőrzéséért is harcba kell szállni.

240 A kritikus helyzetben nemcsak a magyar parasztság, hanem az országgyűlés is engedett: szeptember 15-én eltörölte a szőlődézsmát, ami a szüret közeledtével különösen alkalmas volt arra, hogy az egykori jobbágyok és földesuraik között ütközéseket eredményezzen. A többi feudális maradvány felszámolása mindaddig függőben maradt, amig a kártalanítás módjáról nem dönt az országgyűlés. Győzött tehát Kossuth álláspontja: „. . . adassék meg 237 IV. 1604.11. 156. Minden bizonnyal a Munkások Újsága 33. számban megjelent írás korabeli másolata. 238 Spira: 1959. 237. 239 Idézi Spira: 1959. 255. 240 Varga: 1953.