A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)

A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN — Iványosi-Szabó Tibor - III. A polgári állam és igazgatás első hónapjai

csendet, rendet veszélyeztető botrányos viseletekért . . . biztos ovalom alá helyezte . . .".

7S A Jászkunságon belül a korábbi évek során felhalmozódott sérelmek a konzervatív Szluha Imre nádori főkapitány rendkívül erőszakos eljárása miatt nem tudtak felszínre kerülni. A vele szemben megnyilvánult csaknem általános ellenszenv hatására április 2-án kénytelen volt lemondani, és helyette Szemere Bertalan belügyminiszter Szentkirályi Móricot nevezte ki a jászkunok főkapitányává.

76 A redemptus gazdák korábbi sérelmei helyett a polgári igazgatás bevezetése nyomán újabbak keletkeztek. Ragaszkodtak ugyanis egykori kiváltságukhoz, amely szerint legfőbb bírájuk maga a nádor volt, és nem akartak belenyugodni abba, hogy ezentúl a „nádori iroda alárendelt állású személyzete bíráskodjék felettük". A sértett Kerületek Deák Ferenc igazságügyi miniszterhez küldöttséget menesztettek, de ő ragaszkodott a polgári igazságszolgáltatás menetéhez. Számukra csak egy vigaszt hagyott, hogy panaszukkal az országgyűléshez fordulhatnak.

77 Az önálló telkekkel, földbirtokokkal nem rendelkező, zsellérsorban élő irredemptusok figyelmét viszont egészen más kötötte le. Ők az új törvényektől azt várták, hogy ne kelljen a közlegelő használatáért fűbért fizetniök, ne terhelje őket csekélyke szőlőjük után adó, és az év három hónapjában ők is mérhessék saját termésű borukat. A jómódú redemptus gazdákból álló városi vezetők ellenálltak minden követelésnek, aminek az lett a következménye, hogy az április 28-ai közhangulat teljesen ellenük fordult. Ezért a megsértődött városi tanács egy hónappal az esedékes tisztújítás előtt lemondott, de a kerületi közgyűlés utasítására kénytelen volt tovább vinni a hivatalos ügyeket. A május végi tisztújításon csupán hárman kaptak bizalmat, bár a tíz újonnan megválasztott tisztségviselő is kivétel nélkül redemptus volt. A változás a korábbi évekhez képest mégis szokatlanul nagy.

78 Az irredemptusok nem nyugodtak bele sorsukba, és a Jászkun Kerületek közgyűléséhez folyamodtak kérésükkel, hogy a „ . . . kor kívánatához képest mint különben is polgárok . . . boraikat a birtokos polgárokkal egyenlő joggal és egyideig mérhessék". Az 1848. november 20-ai közgyűlés résztvevői viszont nem nőttek fel a „kor kívánatához", és döntéseik sorra elmarasztalóak voltak: „ . . . látnivaló, hogy birtoktalanoknak sem szántó, sem kaszálló, sem legelőhöz, mellyek az utolsó lépésig mind váltságiak, legkisebb joguk sincs". Ennek alapján egyértelmű a következtetésük: „A legeltetési úgy nevezett szájbér tehát semmi mód el nem engedhető."

79 Rendkívül figyelemre méltó, hogy Kiskunhalas város tanácsa merőben másképpen járt el. Mivel úgy látták, „ . . . hogy a jelen zavargós időkben a 75 IV. 1002. a/1847—1848. 429—430. 76 Kiskun Múzeum adattára (később: KM) D—A. 59. 52. 1., ill. Herendi: 1901. 17—18. 77 Herendi: 1901. 21. 78 Fekete: 1988. 20—21. 79 V. 101. B. 1. 31. F, 1. Sz. 40.