Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

szükség volt, mert a kiürítés kiszámíthatatlan anyagi és erkölcsi kárt jelentett a városra nézve. A közbiztonság visszaállítása gyors és erélyes intézkedéseket követelt. A Szovjet Városparancsnokság kívánságára Dr. Molnár Erik összehívott 12 személyt, akik a város polgárságának képviseletében hivatva voltak egy kiáltványt szerkeszteni, melyben Kecskemét népe felszólította a még fel nem szabadult magyar városokat és Budapest lakosságát, hogy ne meneküljenek el a Szovjet hadsereg elől. Várják nyugodtan a szovjet hadsereg felszabadító csapatait és ily módon segítsék a fasizmus legyőzését. A meghívottak között voltak, az egyházak fejei, orvosok, ügyvédek, kereskedők és iparosok, valamint az értelmiségiek képviselői. En a képzőművészek, Dr. Koncz Erzsébet az ügyvédek képviseletében írtuk alá a kiáltványt, amelyet a Moszkvai Rádió magyarul sugárzott és a Dunántúlon röpcédula formájában szórták a repülők. Ma a 25 éves évfordulón Dr. Koncz Erzsébet nőügyvédre emlékszem, aki a kiürítés zavarában egyedül képviselte az ügyvédi kart és aki ma is jó egészségnek örvend. Bátran aláírta a kiáltványt, pedig ehhez az aláírási aktushoz még a Lajosmizse és Örkény között dúló tankcsata dübörgése szolgáltatta a nem valami kellemes zenei hátteret. A kiáltványt aláírók távozása után nekem vissza kellett maradnom a Szovjet városparancsnokkal és a polgármesterrel való megbeszélésre. Molnár Erik hivatkozva a mozgalmi multamra, mint a Tanácsköztársaság idején Kecskemét volt vörösőrparancsnokát javasolt a felállítandó városi rendőrség parancsnokának. Életkoromra vonatkozólag azzal érvelt, hogy a semmiből demokratikiis rendőrséget szervezni nem csupán rendőri, hanem társadalmi feladat is, amelyhez tapasztalatra van szükség. A Szovjet városparancsnok a polgármester javaslatát elfogadta. Mint megbízott rendőrparancsnok a helyzet felmérése után láttam, hogy mire vállalkoztam. A nyugatra menekült rendőrségnek hült helyét találtam. A rendőrség hivatali helyiségeiben egy rendőrhivatali segédtiszt és egy gépírónő vártak, hogy rendelkezzenek velük. Ezen kívül Horváth István irányítása mellett 10—15 önkéntes polgárőr (volt vörös katonák, vörösőrök) várt további parancsra. Horváth textilkereskedő volt és a zavaros helyzetben igen használható munkatársnak bizonyult. A polgárőrök is igen szolgálatkészek voltak és az emlékezetes fütykössel meg a vörös karszalaggal felszerelve mindenre vállalkoztak. A városban nagy munkaerő hiány volt. Munka pedig akadt bőven. Hogy a szovjetparancsnokságok munkások iránti igényét kielégítsék fel kellett állítani a munkaerő hivatalt, melynek rendkívül agilis vezetője Rigó Ferenc lett, aki bámulatos rugalmassággal látta el hivatalát. Miután a munkára toborzás a polgárőrség feladata volt, mindenki igyekezett polgárőr lenni, hogy elkerüljék a „robot" kötelezettségét, a különféle helyreállítási munkában való részvételt, amelynél a szovjetparancsnokság nem ismert kivételt. így azután a rendőr toborzást is meg tudtuk oldani, mert önkéntes jelentkezőkből menetközben szerveződött a demokratikus rendőrség. Tanyaközpontokban, külterületeken is hasonló volt a helyzet, mert a bizonytalan közbiztonság kényszerítette a lakosságot a polgárőrségek felállítására. A karhatalmi szolgálatra jelentkező polgárőröknek az állandó jellegű szolgálatot társadalmi munkában kellett teljesíteni. Ezek az önkéntes polgári őrsök nem ismertek elnézést és határozott fellépést tanúsítottak mindenféle fosztogatók ellen. Magatartásuk határozottan imponált a szovjet városparancsnokságnak. Az őrsparancsnokok között voltak tanyai tanítók, katonaviselt altisztek, volt vörös katonák és vörösőrök, akik közül többen meg is maradtak a demokratikus rendőrség kötelékében. 6 így 'kezdődött 81