Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

nyegető hangú parancsok falragaszokon sürgették indulásra a tétovázókat. A csendőrség házról házra járt. Vad rémhíreket terjesztettek a szovjet csapatok kegyetlenkedéseiről. A pánik fokozódott és még azok is, akiknek nem volt félnivalójuk, nekiindultak a teljes bizonytalanságnak. A város fokozatosan elnéptelenedett. Hárman szemléltük a vándorlásnak indult tömegek kétségbeesését, amint a Rákóczi úton elvonultak előttünk. Hárman, Tóth László, Imre Gábor és Laczi Pál, beszélgettünk. Nem hagyjuk el a várost határoztuk el, és megvárjuk a szovjet csapatókat. Megvolt az okunk rá. Mint a rendőrségen nyilvántartott értelmiségieknek, a ránk vigyázó detektívekkel a hátunk mögött élni nem volt nagy öröm. A Szovjet hadsereg nekünk — a folyamatos megfigyelés alól, — tényleg a felszabadulást jelentette. Tehát maradtunk és képességeink szerint bekapcsolódtunk az újjáépítés szolgálatába. A közeledő Szovjet hadsereg elől okt. 31-re elvonult a csendőrség, rendőrség, tűzoltóság és a polgári vezetők nagy része. Budapest és Dunaföldvár felé vezető műúton, gyalog, kocsin, autón áramlott a megfélemlített lakosság. Kereskedők üzleteiket kiürítették, becsukták a műhelyeket, vendéglőket. A város élete tökéletesen megbénult. 1944. okt. 31-én késő délután, rövid aknatüzelés után a szovjet csapatok bevonultak Kecskemétre. A német katonaság igyekezett elhagyni a várost és a házakat átkutató szovjet katonák láthatóan örültek a baráti fogadtatásnak, amelyet azzal viszonoztak, hogy segítettek a külvárosból belopakodó fosztogatók megrendszabályozásában. A fasiszta erőszak és az irgalmatlan deportálás sötét árnyéka borult a városra. A véres háború kegyetlenségei után joggal lehetett tartani az új és győztes katonai hatalom bosszújától és ehelyett a város rendjének sürgős helyreállítása volt a szovjet városparancsnokság első gondja. Többféle verzió kering a felszabadító szovjet csapatok fogadásáról. Az említett személyek már nem élnek. A várost átkaroló mozdulattal foglalták el, egyidőben több oldalról. Legvalószínűbb, hogy a város központjában tartózkodók közül jelentkeztek mint hivatalos személyek néhányan, a katonai parancsnokságnál. Az bizonyos, hogy Váradi József és Molnár Erik kaptak megbízást a polgármesteri hatáskör ellátására. Váradi lett a polgármester, Molnár Erik a helyettese. Váradit még Budapestről ismertem, kereskedelmi ügynök volt és gyakran járt üzleti ügyekben Kecskeméten. Mint mindenre vállalkozó embert a véletlen sodorta a polgármesteri székbe. Tudtommal nem beszélt oroszul, ezért feltételezhető, hogy Molnár Erik volt szorosabb kapcsolatban a szovjet parancsnoksággal. Váradi nem volt pártember. Azt hangsúlyozta, hogy az adott körülmények között nem érünk rá a politizálásra. A megbénult város vérkeringését kell először megindítani. A szervezkedő politikai pártok ezt úgy értelmezték, hogy Váradi jobboldali beállítottságú idegen és rövid ideig tartó tevékenységét nem kísérte megértés. Úgy emlékszem, hogy a koalíció egyik pártjához sem tartozott. Nem akart Kecskemét polgármestere maradni, az volt a vágya, hogy a Beretvás Szálloda vezetője legyen. Súlyos cukorbeteg volt és megfelelő kezelés hiányában 1945-ben meghalt. November első napjaiban nagyjában tisztázódott, kik azok az itthon maradtak, akik a város irányításában részt tudnak, illetve, részt akarnak venni. Pártállásra való tekintet nélkül minden jószándékú kecskeméti lakosra