Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

A kiskunfélegyházi járási főszolgabíró rendelete a menekültek ellátásáról és elhelyezéséről. Távmondat. Kiadta. Parádi Ilona, Kkfháza. adta: Német László Alpár. Főszolgabíró Úr 7139/1944 Kig. sz. rendelete alapján. Tudomásul és megfelelő eljárás végett közlöm, a B. M. a Közellátási Mi­niszter Úrral egyetértve, utasítom az összes alárendelt hatóságokat, hogy amennyi­ben hatóságuk területén átvonuló menekült szállítmányok forgalmi akadályok miatt olyan állomáson kénytelenek tartózkodni, ahol katonai vasút állomásparancs­nokság nincs felállítva, ellátásukról az illetékes községi elöljáróság haladéktalanul saját hatáskörében intézkedjék a rendelkezésre álló legrövidebb úton az illetékes Főszolgabíró Úrnak, hogy más községeknél felhasználható élelmiszer szállításról intézkedjék, amennyiben szükséges élelmiszer más községekben nem kiutalható úgy az érintett hatóságok azokat 1939. évi 2. sz. törvénycikk 110/111 § alapján az esetleg szükséges munka erők pedig az említett törvényt 96§ alapján biztosítsák, egyidejűleg gondoskodjanak a menekült szállítmányok esetleges orvosi ellátásáról, hasonló módon gondoskodjanak a helyi hatóságok szervei mint a közúti forgalomban az anyaország belsejébe menekült csapatok ellátásáról és elhelyezéséről, a katonai beszállásolási átvonulási törvény alapján, szállás formájában kell biztosítani. A fentemlített költségeket a helyi hatóságoknak a Belügyi t. terhére kell elszámolni elvárja a Belügyminiszter Úr, úgy a belügyi hatóságok mint a lakosság a nemzet együttérzés áthatja és minden rendelkezésre álló eszközzel a leggyorsabb segítségükre lesznek a menekült szállítmányok sorsüldözött honfitársaiknak. Erre vonatkozó jelentését reggel telefonon tegye meg, azután pedig ugyancsak holnap írásban tegye postára a Főszolgabíró Úrnak. Vette: Horváth István 8,55 perckor L. Kecskés József Egyoldalas^ ceruzával írt, telefonon leadott üzenet, ceruzával írt aláírásokkíd hite­lesítve. — BKML Újkécske, 1944. szám nélkül. Az irat a községben 1944. szeptember 1—október 8-ig felfektetett telefonügyeleti napló 2 — 3. oldalán található.

Next

/
Thumbnails
Contents