Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

Előszó - Szabó Sándor: Kiskunfélegyháza 1944—1945-ben

értekezletet megnyitja. Örömének ad kifejezést, hogy a mai nehéz körülmények ellenére sikerült az iskolát megnyitni. Felolvassa jelentését az intézet életéről és működéséről — 1944. áprilistól kezdődően. 1944. április hóban városunk összes iskoláit hadikórház céljára foglalták le. Miniszteri rendelet is érkezett, hogy a középiskolákat azonnal he kell zárni. Így intézetünk is befejezte a tanítást. Saját intézetünkben csupán két termet hagytak meg iskolai célra, ahol a szertárak felszerelését és a tanulóotthon bútorait helyeztük el. Szeptemberben miniszteri rendeletre a tanítást meg kellett kezdeni. Ekkor a német katonai parancsnokság a legszükségesebb felszerelési tárgyakat kiadta. Iskolánkat az 1944/45. tanévben a zárda épületében megnyitottuk. Az iskola megnyitásának híre vidéki növendékeink között is elterjedt, akik részére — nagy nehézségek árán — a város vezetősége által kiutalt négy házban megnyitottuk a tanulóotthont. Az internátus felállításánál —rajtam kívül — Dr. Mezősi Károly igazgató és Szamosfalvi Imre gyakorló iskolai tanító működtek közre. 1944. október 5-én a város polgármestere — a kiürítési kormánybiztos rendeletére — kiadta a parancsot az iskolák azonnali bezárására. A következő napokban az igazgató és én — a helybeli növendékeink segítségével — az intézet bútorait a város által kiutalt raktárakban gondosan elhelyeztük. A 8 napig tartó súlyos harcok folyamán — 1944. október 18-tól 26-ig — a város nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. így intézetünk is, mely időközben orosz katonai kórházzá alakult, erősen megrongálódott. Az orosz csapatok bevonulása után a város és az orosz katonai parancsnokság együttes kívánságára a város és a járás rendőrkapitányságának vezetésével bíztak meg. így alkalmam volt rendőreimmel az iskolát és a raktárul kijelölt helyiségeket ellenőrizni. Amint a helyzet valamennyire megszilárdult, a közbiztonság az utcákon is valamennyire helyreállt, összegyűjtettem itt maradt növendékeinket és Boleszny Antal ny. gimnáziumi igazgató, tanügyi főtanácsossal együtt kimentünk iskolánkba. Az udvarra kidobált könyveket és a valamennyire használható felszerelési tárgyakat összeszedtük és az iskola szomszédságában lévő egyik megrongálódott házba hordtuk át. A bútorzatot, mely a két teremből szintén az udvarra került, nem sikerült elhelyezni, mert közben a kórház parancsnoka a belépést megtiltotta. December 1-én az orosz katonai parancsnokság kiadta szóbeli parancsát, hogy az iskolákat, bármily nehézségbe ütközik is, azonnal meg kell nyitni. Ekkor az orosz katonai parancsnoknak előadtam, hogy tanítóképző intézeti tanár vagyok. A 240-es létszámú iskolában, a tényleges szolgálatot teljesítő tanárok közül egyedül én maradtam idehaza. Nagyon szeretném az iskolát — akármilyen nehézség árán — megszervezni, az iskolában tanítani, hogy növendékeink ezt az esztendőt ne veszítsék el. Ugyancsak előadtam a városi tanácsnak is, amelynek mint rendőrkapitány tagja voltam, hogy mentsen fel a rendőrkapitányi tisztség alól. Az orosz katonai parancsnok és a városi tanács nem teljesítette kérelmemet. Arra kértek, hogy addig, amíg az iskolánk növendékeinek száma nem emelkedik és a helyzet kissé meg nem szilárdul, vezessem tovább a rendőrség fáradságos ügyét. így továbbra is rendőrkapitány maradtam. Közben szerveztem az iskolát is, hogy a tanítást megszervezhessük. E hírre — december 4-én — a városból és a járásból mindössze 6 növendékünk jelentkezett. Szabó János — helybeli elemi népiskolai