Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

71. b. Az alpári Nemzeti Bizottság ülésének jegyzőkönyve a községi tanácsba küldött tagok megválasztásáról. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett Alpáron. 1944. december hó 27-én. Az alpári szakszervezet helyiségében megtartott nemzeti bizottság üléséről jelen vannak az alpári nemzeti bizottság összes tagjai névszerint. Vincze János, Jenéi László, Nemes Pál, Ivicz József, Kürti Mihály, Repáruk Kálmán, Tar Ferencz, Kopjás Béla. T Á R G Y Az alpári nemzeti bizottság által megválasztandó és a alpár községi ta­nácsba küldött tagok. Amely tagok létszáma négy tanács tagból áll kettő tanácstag az m. kom­munista párt részéről kettő tanács tag pedig az alpári szakszervezet részéről válasz­tandó. A nemzeti tanács am. kommunista párt részéről Magyar István földműves alpári lakos Vikor Rókus kőműves, m. alpári lakost az alpári szakszervezet részéről Magyar László bognár m. alpári lakos és Bársony Gáspár földműves alpári lakost egyhangúlag választotta meg. A nemzeti bizotság Vikor Rókus Jegyző könyv vezetőt felkéri hogy a jelen választásról három drb. külön jegyző könyvet készítsen és példányonként egyet az Alpár községi elöljáróságnak egyet az m. kommunista pártnak egyet pedig az alpári szakszervezetnek tudomásul vétel végett kézbesítsen. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Ivicz József és Kopjás Béla bizottsági tagok kérettek fel. Több tárgy nemiévén a nemzeti bizotság az ülést egyhangúlag befejezettnek mondja ki. Alpár, 1944. december hó 27-én. Kopjás Béla Ivicz József jegyző könyv hitelesítők. Egyoldalas, írógéppel írt eredeti fogalmazvány, tintával írt aláírásokkal. •— BKML Alpár Nemzeti Bizottság 1941 — 1.

Next

/
Thumbnails
Contents