Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
A község elöljáróságának határozata a községi rendőrök, kézbesítők és segédrendőrök fokozott felügyeletéről. Határozat. Űjkécske község elöljárósága a községi rendőrök, községi kézbesítők, és községi segédrendőrök feletti felügyelet gyakorlásával további intézkedésig Vincze Imre újkécskei lakost bízza meg. — Nevezett tartozik a beosztott személyzet felett állandó ellenőrzést és felügyeletet tartani, hogy a kiadott munkálatokat azok maradék nélkül elvégezzék. — Ezen megbízatás esetén Horváth Mihály községi rendőrbiztos munka és hatásköre is érvényben marad. — Megokolás ! Fentiek szerint határozott Újkécske község elöljárósága, mert a jelenlegi rendőrbiztos egyszemébyben mai háborús viszonyok mellett az ellenőrzést a rendőrség, segédrendőrség felett ellátni 100%-ban nem tudja. Ezen megbízatás folytán a rendőrség állandó és folytonos ellenőrzés alá kerül és nem fordulhat majd elő, hogy egyes rendőrök magukat a munka alól kivonják, és hivatalos ügy intézésének ürügye alatt saját munkájukat végezzék. Főleg nem fordulhat elő az, hogy egyesek a hivatalos óra alatt részegség miatt munkájukat ellátni ne tudják. — Vincze Imre újkécskei lakos a lehetőséghez képest — amennyiben a felügyeleti szolgálata azt megengedi — rendőri szolgálatot is végez, — a távollévő Miklós Béla községi rendőr helyett. — 1945. évi január hó 1-től Miklós Béla hazatértéig Vincze Imre nevezett illetményét kapja, — annál is inkább, mert Miklós Béla Új kecskéről tudomásunk szerint önkényesen távozott el. Jelen határozat felekkel írásban közlendő. — Újkécske, 1944. december 26. Kecskés József Pusztai Mihály főjegyző bíró Féloldalas, írógéppel írt tisztázat másolata, tintával írt aláírásokkal és a község körbélyegzőjével hitelesítve. — BKML Újkécske 1944 — 7076. 67. Kecskemét, 1944. december 27. A Kecskeméti Laj)ok híradása az újság megindításáról. — KECSKEMÉTI LAPOK független és bátor szavát a német megszállás elnémította. A Nemzeti Bizottság felelősségének tudatában szükségesnek tartotta,, hogy Kecskemét népe tájékozódást szerezzen az ország és a város eseményeiről és ezért életre kelti azt a lapot, amely sem az 1919. évi ellenforradalom idején, sem a Sztójay kormány uralma alatt meg nem jelenhetett és nem élhetett a bírálat jogával.