Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)
Amikor most újból szólhatunk, nemzetünk és városunk újjáépítésének, a demokratikus gondolat győzelmének reményében szeretettel köszöntjük az olvasót. Kecskeméti Lapok. 1. (77.) évf. 1. (14.) szám 4. I. 68. Kecskemét, 1944. december 27. A Kecskeméti Lapok híradása a Szociáldemokrata Párt újjáalakulásáról. A Szociáldemokrata Párt kedden délután tartotta rendkívül népes ülését Hajnal József korelnök elnökletével. Kovács Jenő lendületes beszédben vázolta a párt céljait, majd egyhangúan megválasztották a 11 tagú végrehajtó bizottságot. A gyűlésen több felszólalás hangzott el. A felszólalók jobbára a munkáselosztás régi rendjét sérelmezték és a még mindig mutatkozó fosztogatásokat, rablásokat tették szóvá, akasztófát követelve a gonosztevőkre. A gyűlés után a végrehajtó bizottság elnökké választotta Schmiedt Józsefet és titkárrá Kovács Jenőt. Választottak még két pénztárost. A Nagykőrösi utca 21. szám alatti párthelyiségben állandóan jelentkeznek az új tagok. Kecskeméti Lapok. 1. (77.) évf. 1. (14.) szám 3. I. 69. Kecskemét, 1944. december 27. A Kecskeméti Lapok híradása Tóth László szerkesztő polgármesteri megbízatásáról. A városparancsnokság megbízásából a polgármesteri teendőket december 17-től Tóth László szerkesztő vette át. Az új polgármester december 18-án tömören összefoglalta munkatervét a tisztviselői kar és a körzetek vezetői előtt, mindnyájukat kérve a megfeszített munkára, példaadó magatartásra és az újjáépítés érdekében a legáldozatkészebb szolgálatra. Kecskeméti Lapok 1. (77.) évf. 1. (14.) sz. 4. I. 70. Kecskemét, 1944. december 27. A Kecskeméti Lapok híradása a bíróságok munkájának megkezdéséről. A bíróság, járásbíróság, törvényszék, ügyészség megkezdte egyelőre a városházán a működését. Fogházul a rendőrségi cellák szolgálnak és mert igen sok a letartóztatottak száma, már működik a fogház gondnok is.