Bálintné Mikes Katalin - Szabó Sándor: Így kezdődött. Dokumentumgyűjtemény Bács-Kiskun megye 1944–45. évi történetéhez (Kecskemét, 1971)

bizonytalan volt. Féltudással kellett gyermekeinket vizsga nélkül osztályozni és ez a tanítótestületnek gondot okozott, mit sajnos igazol a jelenlegi hiányos tudás. Iskolánkba bevonult a német katonaság. Iskolánk jól felszerelt, modern, új iskola, mit sajnos megviselt az átvonuló csapatok garázdálkodása. Megszállás után iskolánkat majdnem kifosztva kaptuk vissza. Padjaink, tábláink és egyéb eszközeink szétszórva, darabokban hevertek. Szekrényeink, asztalaink felfeszítve és kifosztva kerültek vissza hozzánk. A tantestület tagjai megszállás után fájó szívvel és könnyes szemmel nézték a romokat és kutató szemmel keresték az újabb lehetőségeit annak, hogy a romokból hogyan tudnák újjá, régivé varázsolni a feldúlt dolgokat. Az 1944. október elején a német csapatok megkezdték a menekülést Bácskából és Bajáról is. Sok értékes dolgot vittek el magukkal. A város lakossága is nagyobb részt félt a propagandától és a lakásukat itthagyva menekültek Dunántúlra. A tantestület tagjai is elmenekültek csak egy rendes kinevezett tanító maradt itt és három kisegítő. 1944. október 20-án nagy lövöldözések mellett bevonult az hadsereg Bajára. Bevonulás után sok mindenen ment át az iskola, mert ismét szálláshelyül használták fel. Október 26-án az orosz katonai parancsnokság az iskolák megkezdését rendelte el. A menekülés által négy személyre megcsappant tantestület remegve gondolt a tanév megkezdésére. A gyerekeket összehívtuk és a négy tanító erőit meghaladó munkateljesítménnyel dolgozott azon, hogy a kitűzött időre, október 30-ra az iskola kapuit megnyithassa kis tanulói előtt. Minden anyagiak nélkülözése mellett maguknak kellett mindent kitakarítanunk és rendbehoznunk. Dicséretet érdemel egy-két lelkes szülő, ki látta a tanítók jóakaratát, önként és teljesen ingyen vállalkozott a régi rend helyreállítására. Úgy a tanítóság, mint a szülők és gyerekek közös megértésével és szíves segítségével tudtuk elérni azt, hogy iskolánkat 1944. október 30-án Isten segítségével megtudtuk nyitni. A tanítás azóta rendszeresen folyik. Megemlítést érdemel, hogy első hetekben úgy a gyermek, mint a tanító élet- és halálfélelem között tudta csak látogatni az iskolát, mert a németek állandóan géppuskázták úgy az iskolánkat, mint az egész város utcáit. De a jó Isten megsegített bennünket és azóta zavartalanul folyik a tanítás. Igaz, nem a napi öt óra munkaidővel, hanem csak két óra munkaidő van. De reméljük és kérjük a jó Istent, hogy adja meg azt, hogy a régi rendben folyhasson a tanításunk. Es e nehéz időben áldja meg a munkákat és adja, hogy minden kis tudáscsíra, amit a gyermek lelkében vetünk el, gyümölcsöző legyen. Elnök pár meleg szóval köszönetet mond Komlósiné értékes dolgozatáért, majd felkéri Drégelyi Margit tanítónőt, hogy „Mi a teendője nevelési szempontból a tanítónak a mai háborús időkben"! című dolgozatát olvassa fel. Drégelyi Margit tanítónő a következőket adja elő. A háború vérzivataros szele végigsöpör és átszáguld nem csak országunkon, de egész Európán. Még a mostani napokban is itt zúg városunk felett. Végigéltük és tanítottunk azokban a najjokban is, mikor házaink, utcáink, mezőink a harcteret, sőt az első vonalat jelentették. A mi utcánk is alig száz m-re van a Duna vizétől, mely a választó vonal volt a két küzdőfél között. Aknarobbanások, ágyútűz és gépfegyverek zaja töltötte be nappalainkat és éjszakáinkat. De a munkának tovább kellett folyni, megszálló hatóságunk parancsára iskoláinkban is folytattuk a tanítást. Nem könnyű feladat vár rám, amikor ezekben a napokban a mai háborús időkben helytálló tanítónak nevelési teendőit, kötelességeit akarom vázolni. Az iskolai nevelésnek kell, hogy éltetője, szíve, lelke mindig legyen a tanító. A gyermekben meg van a jó, de ugyan úgy a rossztulajdonságokra való hajlam is. A tanító feladata, hogy minden anyagközléssel, minden tettével minél