Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)

Egyéb egyesületek

Az egyesületi ügyeket a közgyűlés, a választmány és az egyesületi tisztviselők in­tézték. Az egyesület tisztviselői a következők voltak: elnök, alelnök, titkár, ügyész, jegyző, pénztáros, továbbá a horgászmesterek. A választmány az elnökből, alelnökből, titkárból, jegyzőből, ügyészből, pénztáros­ból, a horgászmesterekből, valamint a közgyűlés által választott 20 rendes és 5 póttagból állt. A tisztikar és a választmány tagjait a közgyűlés 1 évre választotta. A választmány tetteiért a közgyűlésnek tartozott felelősséggel. Üléseiről jegyzőkönyvet kellett vezetni. Határozatképességéhez az elnökön kívül 10 választmányi tag jelenlétére volt szükség. Évente legalább 4 választmányi ülést kellett tartani. A számvizsgáló bizottság 3 tagból állt, a közgyűlés 1 évre választotta meg őket. Az éves zárszámadást, a pénzkezelést, okmányokat, naplókat és egyéb iratokat részletesen tartoztak felülvizsgálni, és jelentést tenni a közgyűlésnek. Az 1-3 horgászmestert, akiknek a halasvizek okszerű kezelése és karbantartása volt a feladata, szintén a közgyűlés választotta. A horgászrend betartásának ellenőrzése ugyancsak az ő feladatuk volt. A halasvizek őrzésére a közgyűlés megbízásából az elnök halőrt fogadott fel. Fizeté­sét és egyéb járandóságait a közgyűlés állapította meg. A halőr szolgálata teljesítése közben szolgálati fegyvert és jelvényt tartozott viselni. Ellenőrizte és igazoltatta az egye­sület vizein a horgászokat. A jogosulatlanul horgászok felszerelését elkobozta és beszol­gáltatta az egyesületnek. Az állami halászjegy nélkül horgászókat tartozott feljelenteni az elnöknél, jövedéki kihágás megindítása végett. Jogosult volt a horgászok által fogott zsákmány felülvizsgálatára. Az egyesületi tagok által fogott halászzsákmányról darab, súly és faj szerint naplót tartozott vezetni. Az 1948. február 15-i közgyűlési jegyzőkönyv szerint az egyesület kapcsolatot tar­tott fenn a Bajai Halász Szövetkezettel és szót emeltek a motorcsónakosok és az enge­dély nélkül horgászok ellen. 1946-ban Kemény Gábor, 1947-1948-ban pedig Bálint Sándor volt az egyesület el­nöke. A vezetőség 1946-ban 30, 1947-ben 32, 1948-ban ismét 30 főből állt. Az egyesület működéséről, megszűnésének időpontjáról és körülményeiről iratok hiányában nincs adatunk. 1950-ben még működött, elnöke ekkor Scherer Dezső volt. 1 csomó 1. Egyesületi alapszabály 1946 2. Közgyűlési jegyzőkönyv 1948 3. Az egyesület vezetőségének névsora 1946-1948

Next

/
Thumbnails
Contents