Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

NEMÉNYI MÁTYÁS CIKKE AZ ÉLELMISZERHIÁNYRÓL ÉS A BIRTOKOS PARASZTSÁG SZABOTÁLÁSÁRÓL A szegény ceglédi proletárok, úgy látjuk, ha azokon függne, akik ma semmit sem hoznak be a városba bőséges élelmiszerfölöslegeikből, akik miatt a piac állandóan kong az ürességtől, — felfordulhatnának az éhségtől. És miért van mindez, miért van az, hogy a ceglédi piacra a termelők nem hoznak semmit, mert a termelők úgy gondolják, hogy kiéheztethetnek bennünket, úgy gondolják, hogy ha nem adnak nekünk enni, szabotálnak, akkor megdől ez a mai rendszer, és visszatér az a világ, amikor neki sem igen jutott egyéb, mint a munkásságnak, a sok teher, adó és emellett a korbács, a csendőr, finánchatalom pofonjai, ők szabotálnak, ők néznek reánk ellenséges szemmel, akik minden dolgozó embernek a felszabadulását hoztuk. A termelők ellenforradalmi szabotázsa érthető, mert sokkal enyhébben és elnézőbben bánik velük a proletárdiktatúra, mint a burzsoá diktatúra, a múlt rendszer, amikor szó és szemrebbenés nélkül kellett tűrnie minden kisgazdának a legnagyobb elnyomatást, amikor kivették a feje alól adó ellenében az utolsó párnát, elvitték az egyetlen tehenét, és végül rúgott egyet rajta a csendőr. Hiszen a Tanácsköztársaság ezzel szemben nem tett egyebet, mint, hogy meghagyta a kisgazda földjét, házát, nem vetett reá ki hadisarcot, felmentette az adófizetés alól, és mindenben előnyt akar biztosítani számára. Nálunk, itt Cegléden különösen elnéző a diktatúra, és a kedvezés tekintetében odáig ment, hogy amíg ezt másutt sehol sem tudták kivinni, Cegléden a pálinkafőzést is megengedték, és így tovább minden lehetőt megszereznek a kisgazda számára. A kisgazdák nagy része azonban vak és nem látja meg azt, ami jó, hanem szabotál, szabotál a végletekig. Megkülönböztetést tesznek a pénznemekben, nekik a fehérpénz nem jó, nem dolgoznak, és ami megterem, eldugdossák, és abból semmiért sem adnak a proletároknak. Nem volt a munkásságnak ennivalója, éheztek, — a kisgazdák nyugodtan nézték embertársaik szenvedéseit. Addig, amíg a szabad őrlést nem enged-