Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

Elvtársaim! Ha az a proletár tudja, hogy 20—25 kg a havi fejkvótája, akkor azzal meg van elégedve, termésfölöslegét pedig nem óhajtja magának megtartani. Nagyon téves az a hit, hogy a szürke proletár nem akarja terméséből a felesleget átengedni. Igenis, kötelességünk mindnyájunknak odaadni feleslegünket, mert iparos nélkül, kereskedelem nélkül, szellemi munka nélkül a földmívelő osztály éppúgy nem élhet meg, amint önök sem élhetnek meg nélkülünk. (Igaz! Úgy van!) Ki kell még térnem Varga elvtársunk beszédének arra a részére, ahol az akkordmunkarendszer behozataláról és annak esetleges nagyobb díjazásáról szólt. Nálunk Kecskeméten az a helyzet, hogy a munkások a többtermelés szükségességének tudatában nagyon szívesen dolgoznak, tudják, hogy mindenkinek dolgozni, termelni, teremteni, alkotni kell, az akkordmunka behozatalának azonban a legmesszebbmenőén ellenségei, ezt a rendszert nem óhajtják folytatni, nem pláne a mezőgazdaságban, ahol előfordultak olyan esetek, hogy kora reggeltől késő estig 60—70 krajcárért dolgoztak a proletárok, szóval majdnem semmit sem kaptak a munkájukért. Ezért az akkordmunkarendszert mi teljesen törölni óhajtjuk, annak nem lehetünk barátai ; töröljék ezt el iparos elvtársaink is, mert ez bizony túlhajszolás, ilyen rendszer mellett a munkásság idegei is tönkremennek, és nem tudunk úgy termelni, mintha tisztességes napi munkaidő van megállapítva. Kedves elvtársaim! Még csak annyit óhajtok önöknek Kecskemét városának ipari és földművelő osztálya nevében mondani, legyenek türelemmel itt Budapesten, várják be az aratást, és vegyék tudomásul, hogy most mi, vidékiek nem tudunk önöknek adni, mert nekünk sincs, de aratás után minden feleslegünket rendelkezésükre bocsátjuk. (Helyeslés.) Hozzá kell ehhez fűznöm még azt, hogy vannak nekünk most mindnyájunknál érdemesebb elvtársaink, akiknek eltartásáról elsősorban kell gondoskodnunk. Körülbelül 43 000 ezer vörös katona testvérünk vonult át Kecskemét határán. (Elénk taps és felkiáltások: Éljen a vörös hadsereg!) Ezeket Kecskemét városának szívvel-lélekkel kellett fogadnia, élelemmel, lakással kellett ellátnia, oda kellett adnunk utolsó darab kenyerünket is, mert amikor mi a demarkácionális vonal mögött összehúzódunk, ők pedig vérüket áldozzák értünk, előbbrevalók kell hogy legyenek, mint mi. (Igaz! Ugy van! Taps!) Most is minduntalan keresztülvonulnak Kecskeméten ilyen alakulatok, amelyeknek élelmezése elől a város nem zárkózik el, mert tudja, hogy ki az a vörös katona, és mi az a vörös hadsereg. Legyenek önök türelemmel! Amikor bekövetkezik a várva várt aratás, akkor oda fogunk törekedni, hogy Budapest proletársága ne éhezzék, legyen azoknak is úgy, mint nekünk, azonban ennek ellenértékéül meg kíván-