Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ
gazdálkodásnak nem volt megfelelő ellenőrző szerve. És itt legkevésbé történt intézkedés a politikai ellenőrzésről. Ez nincs meg a mezőgazdaságban. Ha történtek is egyes ilyen intézkedések, hogy például a Koburg uradalomhoz kiküldték Lei Péter elvtársat, a monori kerület ellenőrzésére Medveczky elvtársat, és a szükséghez képest, ahol bajok, panaszok fordultak elő, küldtünk is ki egyes elvtársakat, [de] általánosságban hiányzik az ellenőrzés. Véleményem szerint, ami a földmíves kongresszusnak is a véleménye, csak úgy lehetne megoldani a mezőgazdaság egész terén az egységes, becsületes, helyes, megfelelő termelés biztosítását, ha ezek mellé a megbízhatatlan emberek mellé mindenüvé politikai ellenőröket állítanának. És engedjék meg annak kijelentését, hogy ha a politikai ellenőr helybeli ember, az sokkal rosszabb, mintha nem is volna ellenőr. Mert a helybeli ellenőrző szervek sajnos igen sokszor nem teljesítették híven és jól kötelességüket. Hagyják magukat egyes emberek által, egyéni érdekek által befolyásoltatni, és ha valakinek, mint az az okmányokból és a vizsgálatokból kiderült, a helytelen vezetési munkák elhanyagolása miatt helyéről el kellett volna távoznia, maguk a helyi szervek jöttek könyörögni, hogy az illető gazdatisztet vagy birtokkezelőt tartsuk vissza. Ebben pedig mi nyilvánul meg ? Megnyilvánul a régi patriarchális együttlétben való megszokásnak a helytelensége. Azt mondották, hogy inkább maradjon ez a rossz, semmint esetleg egy még rosszabb jöjjön. Ez a konzervativizmus, ez az ósdiság megakadályozta nagyon sokszor a helyes, jó intézkedéseket. Éppen ezért, a járások élére kell állítani egy politikai megbízottat, aki nem teljhatalommal, hanem az ottani járási tanácsokkal a dolgokat felülvizsgálja. Nagyon helyes volna, hogyha minden egyes járás területén nem bíznánk a járási biztosok kezére az egész mezőgazdasági termelés irányítását, álljanak mellettük a politikai megbízottak, akik a maguk politikai érzékével, a maguk politikai éleslátásával megakadályozzák az ilyen patriarchális, antiszociális és ezzel a diktatúra ellen irányuló hanyagságokat. Egy dolog van rendben a mezőgazdaság terén. Ez az, hogy a munkások dolgoznak. Akárki akármit mond, a földmunkások és minden egyes proletármunkás azt a munkát, amelyet el kell végeznie, el is végzi. Csak nincs megfelelő mezőgazdasági gép, nem volt megfelelő vetőmag, és ami még borzasztóbb, igen rossz volt az időjárás. Ez a három dolog befolyásolta a mezőgazdaság mai állapotát, úgyhogy nagyon kell kérnünk a természetet, azt a nem tudom miként befolyásolható természetet, hogy tegye jóvá ennek a bajnak a következményeit. Arra akarom kérni az elvtársakat, hogy egy dologban határozzanak, és ez a következő: amidőn a munkások megteszik az egész vonalon kötelességüket, munkájukat proletárhűséggel és tudással végzik, az a borzasztó helyzet áll előttünk, hogy nemcsak rekvirálnunk kell nálunk —