Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ

KISKUNFÉLEGYHÁZA, 1919. JANUÁR 12. A FÉLEGYHÁZI HÍRLAP GLOSSZÁJA AZ ORSZÁGOS KERESZTÉNYSZOCIALISTA NÉPPÁRT HELYT SZERVEZETÉNEK MEGALAKULÁS! KÍSÉRLETÉRŐL E. hó 6-án délelőtt fél 11 órakor botrányba fulladt a keresztényszocialista párt helybeli zászlóbontása. A felvonuló szociáldemokraták meg sem hallgat­ták a szónokokat, sőt életveszélyes fenyegetésekkel terrorizálva őket, vissza­vonulásra kényszerítették, s helyettük ők maguk folytatták a népgyűlést. Ennyit a tényről. Térjünk át most a tárgyilagos igazságra mindkét poli­tikai ellenfelünket illetőleg. A vízkereszti politikai botrány felidézésében elsősorban a ker. szocialista párt helybeli mozgatói a hibásak. Helytelennek tartunk itt most mindennemű új pártalakulást, ami arra szolgál, hogy a függetlenségi és szociáldemokrata párt közé újabb éket verjen, ami itt az egyetértést zavarja. A lakosság jórésze már legalábbis elvben állást foglalt a városban szóban forgó pártok mellett, egy harmadik új alakulás csak zavarná a közhangula­tot, a köznyugalmat. Lehetetlen, hogy az alakulandó párt vezetősége ne érezte volna ezt a dissonantiát előre, mégis vállakozott arra, hogy felekezeti színbe öltöztetett kontrabontot csináljon a pártok között. Természetes dolog, hogy pártunk szempontjából is hibáztatjuk az új ala­kulást. A helybeli polgári párt azon tagjai, akik az új zászlót akár nyíltan, akár titokban istápolják, pártunk alapgondolatával jönnek ellentétbe. Mindenki jól tudja, hogy sokan vannak városunkban, akik szívesen lát­nának bármely más politikai alakulást. Különösen azok, akik nyíltan sem a függetlenségi pártból kibővült polgári pártot támogatni nem szeretnék, sem a szociáldemokrata pártot ; de szereplési vágytól vezéreltetve nyugodni nem képesek. Ezt a szempontot tekintve pedig a legerélyesebben ítélünk el minden kísérletezést akkor, amikor nemzeti létünk forog kockán. Ne legyen itt senkinek kibúvója ! Valljunk színt ! Mindig jobb a nyílt ellen­ség, mint a lappangó bizonytalanság ! Azt mindenki érezheti, hogy a demok­ratikus eszméktől való szabadulás strucc-politikával volna egyenlő. Nem is az itt a kérdés, hogy a régi vagy új rendszer kívánatos-e, hanem az, hogy szélsőséges vagy mérséklet szocialisták vagyunk-e.

Next

/
Thumbnails
Contents