Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)
Bács-Kiskun Megyei Bíróság székházának építéstörténete - 7. Az új törvényszéki palota építése - a) Az építési terület felszabadítása
Úgy tűnik, hogy a kisajátítási eljárás ebben az időben sem örvendett népszerűségnek a lakosság körében, mert a kisajátítás megindítása előtt még további öt tulajdonossal — jelentős engedmény mellett — sikerült a tanácsnak vételi megállapodást kötni. 149 Ezt követően Mészáros József tanácsnok azt jelentette a közgyűlésnek, hogy ismét tárgyalást folytattak a törvényszéki palota helyén álló — az eladási áraikhoz feltétlenül ragaszkodó — házak tulajdonosaival. S jóllehet, hogy az öt ilyen házért a tulajdonosaik 51.200 koronát kértek, mely 10.200 koronával több a hivatalos becsértéknél, a tanács mégis eltekintett a különbözettől, mert a házakra sürgősen szüksége van. 150 A város a kisajátítással ijesztgetve, lényegileg már 1902-ben — békés megegyezési áron — gyorsan megszerezte a törvényszék helyén álló telkek és felépítményeik tulajdonjogát. Ennek ellenére — a formaságokra sokat adva — Bagi László polgármester—helyettes 1903. január 7-én Budapestre utazott, hogy a törvényszék és fogház építéséhez szükséges telkek kisajátítása ügyében a múlt évi felterjesztés mielőbbi kedvező elintézését kieszközölje. Végzett munkájáról a polgármester—helyettes azt jelentette, hogy Jaschó miniszteri tanácsos szerint az ügy teljesen rendben van. Jelentette azt is, hogy a törvényszék terveit Wagner Gyula építész irodájában megtekintette, s azt is megtudta, hogy az eredeti terveket 887.395 korona 14 fillér költségvetéssel az Igazságügyi Minisztériumhoz felterjesztették. Bagi László ezután felkereste a minisztériumban az ügy előadóját, akitől azt kérte, hogy a kivitelezési munka végzésénél a helybeli iparosok érdekeit feltétlenül vegyék figyelembe. 1 1 Miután a beterjesztett jelentés szerint a törvényszék építését 1903. május első napjaiban feltétlenül meg kell kezdeni, így a helyén álló házak kiürítése halaszthatatlanná vált. A sürgősségre való tekintettel a város felszólította a tulajdonosokat, hogy házaikat március 15-ig ürítsék ki és adják át a város rendelkezésére. 149. Kecskemét c. lap. 1902. december 28. 150. Kecskeméti Friss Újság. 1902. december 25. 151. BKM. L. IV. 1908/b Közigazgatási iratok 4999/1907.