Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)

Bács-Kiskun Megyei Bíróság székházának építéstörténete - 6. Királyi törvényszék felállítása és elhelyezése Kecskeméten - b) A „Cserepes" átépítése a kir. törvényszék számára

ben. Célnak megfelelő átalakítását a Farkas és Karácsony helybeli építőcég végezte el. ' J Az épület jó lehetőséget adott arra, hogy kallódó, vagy állandó elhelyezési lehetőséggel küzdő városi intézmények itt átmenetileg letelepedhessenek. Itt, a „Cserepesben" kapott elhelyezkedési lehetőséget 1883-84 években a közgyűlés által felállított iparos- és kereskedőtanuló-is­kola is. 133 Nemsokára, 1910-ben új iskolatípus honosodott meg a városban. A város közgyűlése létrehozta a három évfolyamos Városi Felsőke­reskedelmi Iskolát, melynek első évfolyamát 1910. szeptember l-jén nyitották meg. Ez az intézet is a „Cserepesbe" költözködött. ш Ezúttal nem feladatunk a városi tanácsot mintegy évszázadon át (1850-1950) foglalkoztató legnagyobb gondjának, a kórház építé­sének részletes ismertetése. Tény azonban, hogy a város és vonzás­körzete lakosságának állandó növekedése az említett száz év alatt mindig ösztönözte a város vezetőit a kórház kérdésének megnyugta­tó megoldására. Időről—időre új tervek születtek, de a megvalósítás­ra sohasem nyílt lehetőség. Közben a kórház egyes osztályai, részle­gei a városban szétszórtan, nagyon nehéz körülmények között dol­goztak. A kórház elhelyezési gondjai közepette így esett a választás a „Cserepesre", ahová a katonai szükségkórházak létesítésével párhu­zamosan, a Felsőkereskedelmi és a Tanonciskola helyiségeibe, — 1914-ben — beköltöztették a városi kórházat. A körülmények és a nehéz gazdasági helyzet miatt a most már három helyen működő kórházat véglegesnek kellett tekinteni, ezért 1919-ben az addigi 90 ágyat 150-re, 1932-ben 200 ágyra bővítették. 1933-ban a „Cserepes­ben" volt a sebészet, a szülészet-nőgyógyászat és a gyermekosztály. Az Izsáki úti volt katonai kórházban kialakított 60 ágyas rész­legben volt a tüdő- és belosztály, s az Epreskerti részben (mai mű­132. Kecskemét c. lap: 1905. április 16. 133. Közgyűlési jk: 1883. május 18. (142. tétel) 134. Közgyűlési jk.: 1909. július 31. (179. tétel)

Next

/
Thumbnails
Contents